A megélt múlt vállalása nélkül nincs jövő

2019.09.30. 14:43

Időkapszulát vettek ki a falból, 50 év telt el

Sokan találgatták a Celldömölki Városi Általános Iskola aulájában ötvenéves osztálytalálkozójukra összegyűlt egykori diákok közül, hogy mit tartalmazhat az iskola falában 1969-ben elhelyezett fémdoboz.

Pajor András

Viola István iskolaigazgató köszöntötte a jubiláló osztály mellett 61 éves találkozójukat tartó diákokat és a volt katolikus leányiskola, majd Eötvös Loránd nevét viselő intézmény négy jelen lévő volt vezetőjét. Az időkapszula felnyitásán dr. Oszkó Zoltán, akinek igazgatósága alatt, ötven éve helyezték el az üzeneteket, úgy fogalmazott: a megélt múlt vállalása nélkül nincs jelen és jövő sem. Az akkori időszak tanulság és fi gyelmeztetés a mai kornak, bár ma már más szelek fújnak, és akkor sem volt mesevilág az élet, a pedagógusoknak most is nehéz a feladata – tette hozzá.

Oszkó Zoltán egykori igazgató az ötven évvel ezelőtt falba tett üzenetekkel. Mellette Lukács Erzsébet, az esemény szervezője Fotó: PÁS

– Hogy a kiírásban elvárt tanulólétszámnak megfelelhessenek, egy európai uniós pályázat révén egyesítették annak idején a celldömölki általános iskolákat. Ennek köszönhetően több mint félmilliárd forintból újulhatott meg és bővülhetett a város alapfokú oktatási rendszere – mondta köszöntőjében Fehér László polgármester. Az iskola bővítésének munkálatai idején sokan aggódtak, hogy az új aulába áthelyezett időkapszula ne sérüljön meg és tovább őrizhesse a titkait. Erről is szólt Rozmán László, az Eötvös-iskola utolsó igazgatója, ma a Sárvári Tankerületi Központ igazgatója. Kiemelte, hogy tisztelet illeti az eltelt évtizedeket, és szemlélheti a múltat valaki nosztalgiával, vagy jogos kritikával, a tanárok munkája egyre nehezebbé vált. Az eseményen Rozmán László és a találkozót szervező Lukács Erzsébet virágot helyezett el és mécsest gyújtott azokért a tanárokért és diákokért, akik már nem lehettek jelen. Az osztályok által elhelyezett, megsárgult borítékok felnyitásakor a régi emlékek feloldották azokat az érzéseket, hogy ki és miként élte meg az eltelt. fél évszázadot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában