Szlovén–magyar együttműködés

2019.09.16. 07:00

Kuruc napot tartottak Szentgotthárdon

A Várkertben pénteken megrendezett Kuruc nap a Mura Raba Tour határon átnyúló turisztikai együttműködés részeként ezúttal a két nép közös történelmi gyökereit hangsúlyozta.

Civil/Horváth R. László

A kulturális program és a kézműves vásár mellett a gasztronómia is fontos szerepet kapott

Fotó: Szendi Péter

Az uniós támogatású programban három magyar és három szlovén partner működik együtt azért, hogy a mesterséges határral elválasztott Mura és Rába menti régiókat újra egységben, közös arculati elemekkel jelenítse meg az idelátogatók előtt.

A közös munka során már létrejött egy szolgáltatói hálózat, amely a határ mindkét oldaláról húsz szálláshelyet, falusi vendéglátót, kézművest és egyéb felkeresésre érdemes helyszínt tartalmaz, melyekről közös katalógus és térkép készült. Tematikus útvonalakat is kínálnak a határ mentét felfedezni kívánó turistáknak, lovas és vízi programok népszerűsítésére már mindkét országban tartottak rendezvényeket. A Szentgotthárd és Térsége Turisztikai Egyesület által szervezett Kuruc nap a két nép közös történelmét tette ismertebbé a nyilvánosság számára.

A kulturális program és a kézműves vásár mellett a gasztronómia is fontos szerepet kapott
Fotó: Szendi Péter

A Várkertben kuruc életképpel, népi játékokkal, korabeli harapnivalóval és műsorral idézték fel Rákóczi korát, amikor Szentgotthárdnál a kuruc csapatok – törökverő elődeikhez hasonlóan – sorsdöntő győzelmet arattak. Délelőtt a színházban előadás is elhangzott a korszakról, míg délután a látványosabb programoké volt a főszerep.

A rendezvényen Metka Lajnscek új szentgotthárdi szlovén főkonzul asszony is hangsúlyozta a sokáig a nyilvánosságtól elzárt Mura–Rába vidék fejlesztésének fontosságát. Örömét fejezte ki, hogy az Interreg program lehetőséget ad az itt élőknek, hogy vállalkozószellemüket kibontakoztathassák, s a térség természeti, gasztronómiai értékeit közkinccsé tegyék.

A rendezvényen részt vett Marton Ferenc megyei közgyűlési alelnök is, aki Rákóczi példájának, az egykori győztes kurucok emlékének fontosságát hangsúlyozta. A színpadon szlovén énekesek, muzsikusok és táncosok adtak műsort, kicsit távolabb pedig szlovén és magyar kistermelők, kézművesek kínálták portékáikat. Nagy Attila, Gyenes Csilla, Rápliné Varga Edit elmondták: fontos, hogy a határ két oldalán működő szolgáltatók megismerjék egymás kínálatát. Minél több közös rendezvényen vehetnek részt, annál inkább nő az esélye, hogy termékeik határon túli eseményeken is megjelenhessenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában