kultúrák talákozása

2019.09.16. 11:30

Nemzetiségi napot tartottak a skanzenben

A Vasi Skanzen adott helyet a XVI. Szombathelyi Nemzetiségi Napnak: a különböző kultúrák bemutatkozása egyben alkalom volt a rendszeressé vált évi találkozásra.

Merklin Tímea

A gyerekek műsora ezúttal is megalapozta a jó hangulatot

Fotó: Cseh Gábor

A műsorban horvát, szlovén, német és roma nemzetiségi kulturális csoportok léptek fel. A fő támogató, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében dr. Puskás Tivadar polgármester, a házigazda Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum nevében Csapláros Andrea igazgató köszöntötte a résztvevőket.

A rendezvény a szombathelyi nemzetiségi önkormányzatok, nemzetiségi civil szervezetek összefogásában valósult meg, minden évben más a szervező.

– Tizenhat évvel ezelőtt először a szlovének elnökével beszélgettünk arról, hogy ha már négy nemzetiségi önkormányzat alakult egymás mellett, jó lenne egy közös program, mert nem ismerjük egymást és egymás kultúráját sem – mondta Skrapits László, az idei fő rendező Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A gyerekek műsora ezúttal is megalapozta a jó hangulatot
Fotó: Cseh Gábor

– Szerencsére nagy segítséget kapunk a városvezetéstől, a városi önkormányzattól, a szereplők önkéntesek. Ma már ötször annyian vagyunk, mint az első években. Ötszáz-hatszáz érdeklődő van, és az is öröm, hogy nem csak nemzetiségiek. Hiszen a célunk az, hogy ne mint nemzetiségiek kerüljünk előtérbe, hanem mint emberek. Ha megkérdezik, hogy mi van előbb számunkra: magyar vagy horvát, nehéz válaszolni, hiszen bennünk ez a két érzés párhuzamos. Magyarország a hazám, szerepelhet ez első helyen, de jó érzés az őshazában, Horvátországban lenni is. Boldogok vagyunk, hogy most szeptember 1-jétől elindult az önálló horvát intézmény, a Mate Mersic Miloradic Horvát Óvoda és Iskola.

Az elnök kiemelte továbbá, hogy a horvát és a magyar történelem Szent László óta összefonódik, ez Horvátországban is fontos. Szent László kezdeményezte a zágrábi katedrális építtetését, 1091-ben alapította ott a Káptalandombon a püspökséget, amely 1110-re épült fel, és eredetileg Szent István tiszteletére ajánlották.

 

A nemzetiségi napon a kulturális műsor a jó hangulat megteremtését is szolgálta, a résztvevőket megvendégelték, és a közös asztaloknál a magyar volt a közös nyelv.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában