Az utolsó rendezvény

2019.09.10. 07:00

Operettesttel vesz búcsút munkájától Németh Tibor

Németh Tibor három évtizede szervezi kisebb megszakításokkal a város szórakoztató programjait, a Szentkúti Szabadtéri Színházi Esték idei elindítása is az ő nevéhez kötődik. Most úgy döntött, végleg befejezi ezt a munkát. A szeptember 20-ai nosztalgia operettest lesz az utolsó rendezvénye.

Pogács Mónika

Elfáradt, de ötletei vannak még bőven

Fotó: PM

– Nincs más oka a döntésemnek, mint az, hogy elfáradtam, a műsorszervezés is nehézkessé vált a minőségi kínálat szűkössége miatt. A szponzorok sem úgy állnak a támogatáshoz, mint régebben – mondta el Németh Tibor. A szervező hozzátette: mindig is a minőségi szórakoztatásban gondolkodott, például azzal, hogy ragaszkodott az élő zenéhez. Ha rendezvényeire egy-egy zenekar félplaybackel is érkezett, egy-két dal erejéig Németh Tibornál „kötelező” volt élőben is énekelni, zenélni. A műsorszervező életében fontos szerepet töltött be, hogy Vasváron, Vasvárért tevékenykedhetett. Szinte percre pontosan tudja, mikor kezdődött közös története a várossal. A dátum: 1988. május 1. Akkor egy szentkúti rendezvény volt az első, amelyet Vasváron szervezett a Sárváron született vendéglős.

A szak- és felsőfokú iskoláit Szombathelyen végezte, és több szombathelyi étteremben is dolgozott. Aztán egy merész lépéssel a vendéglátást ötvözte a programszervezéssel – ezt az utat járta ki az elsők között. Alapított egy műsorszervező irodát. Vasváron az 1990-es években a művelődési házban szervezett szórakoztató rendezvényeket, ahova ismert előadókat hívott meg. Az sem volt ritka, hogy jó érzékkel maga fedezte fel azokat az együtteseket, amelyek csak később lettek az ország kedvencei. – Vasvár fontos mérföldkő volt, még akkor is, ha később már Szombathelyen, majd szerte az országban és a határon túl is szerveztük a műsorokat, és népszerű televíziós szórakoztató produkciók összeállításában is részt vettünk – sorolta Németh Tibor.

Elfáradt, de ötletei vannak még bőven
Fotó: PM

– Azért csináltam, mert szerettem csinálni, a pénz nem ebből jött feltétlenül – tette hozzá. A zene, a színpad mindig érdekelte és őszintén bevallja, némi exhibicionizmus is társult mindehhez. Külföldi sztárokkal is dolgozott együtt, köztük Chris Reával, Natalia Oreiróval és egykor Demis Roussosszal. De Vasvárra visszatérve: az idén a Szentkutat próbálta meg sok­éves Csipkerózsika-álmából felébreszteni az infrastruktúra kialakításával és a koncertek szervezésével.

– Megmozdult Vasvár, sokan igénylik a kultúrát, az élő zenét. A Charlie-koncerten, a Szécsi Pál emlékére rendezett Gergely Róbert-műsoron is megkaphatta ezt az élményt a közönség – jelentette ki büszkén.

A műsorszervező azt is elmondta: nem is gondolják az emberek, egy rendezvény szervezéséhez milyen összetett háttérmunkára van szükség. Az évad során alakult egy, a megvalósításban közreműködő helyi csapat, akik ezt már jól tudják. – Jövőre feleakkora energia és idő kell a szervezéshez, ott lehet folytatni, ahol most abbamarad, csak egy igazán ambiciózus ember kell majd hozzá – összegezte az évadot és a sokéves munkát is a szervező.

Elárulta: nehéz abbahagyni ezt a tevékenységet, azonban itt az ideje. Ötletekből azonban van még a tarsolyában bőven, de ez már a vendéglátással, ennek egy kreatív formájával kapcsolatos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában