Szakmákkal ismerkedhetnek

2019.09.18. 07:00

Vas megye gazdaságának szegmenseibe enged bepillantást a Karrierhét

Pályaorientációs és munkaerőpiaci börze kezdődött tegnap a sportházban. A 4. Karrierhéten a pályaválasztás előtt állók, az álláskeresők, munkahely-változtatásra készülők találkozhatnak a képzőcégek és munkáltatók kínálatával.

Tóth Kata

Jelentős és sokrétű feladatot lát el a kamarai rendszer a duális képzés felügyeletében, támogatásában, népszerűsítésében. A pályaorientáció elősegítése területén ez az egyik legfőbb feladatuk, emelte ki megnyitójában Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára. Mint mondta, évek óta gazdasági növekedés tapasztalható Magyarországon, ez megnövelte a foglalkoztatást, kimerültek a munkaerő-tartalékok, így rendkívül fontos ráirányítani a figyelmet a szakmatanulás fontosságára, felértékelődött a kétkezi munkák presztízse, megbecsültsége.

Harangozó Bertalan kormánymegbízott a Vas Megyei Kormányhivatal nevében köszöntötte a rendezvény résztvevőit. Teller Ede atomfizikust idézte, aki szerint a magyar kreativitás tesz minket sok mindenre képessé, tudományos teljesítményeink hátterében tetten érhető nyelvünk, kultúránk. Fontos, hogy magas szintre jussunk a képzések során a választott szakmában, hivatásban, mondta. Arra buzdította a jelen és a jövő munkavállalóit, munkáltatóit, hogy amikor elfoglalják a helyüket a társadalomban, helyezzék magukat abba a folyamatba, ami a 21. században körülveszi őket, máskülönben nem tudnak megfelelni a globális kihívásoknak, piaci viszonyoknak.

Harangozó Bertalan, Kovács Vince, Dunai Péter
Fotó: Cseh Gábor

 

Annak, hogy a magyar gazdaság igazán versenyképes, innovatív legyen, a legnagyobb gátja a humán munkaerő hiánya. Ezen csak úgy lehet segíteni, ha szervezetten összefognak munkaadók, munkavállalók, oktatási intézmények, családok. A Karrierhéten elindulhat a fiatalok, a munkavállalók pályája, fogalmazott Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A megnyitó után gazdasági pódiumbeszélgetés kezdődött A munkaerőpiac és a szakképzés kihívásai és specialitásai a nyugati határ mentén címmel. A délutáni rendhagyó szülői értekezleten Tari Annamária pszichoanalitikus a pályaválasztással kapcsolatban tartott előadást. Péntekig több helyszínen, különböző célcsoportoknak (vezetőknek, HR-szakembereknek, szülők­nek, nőknek, diákoknak, álláskeresőknek) szánt kísérőrendezvényekkel várják az érdeklődőket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában