életet menthettek volna

2019.10.16. 07:00

A vád szerint késve hívtak segítséget, ami halálhoz vezetett

Az ügyészség szerint két éve késve hívtak segítséget egy epilepsziás betegnek, aki emiatt meghalt. A két vádlott nem ismerte el bűnösségét.

Budai Dávid

Az előkészítő ülésen dr. Sütő Ágnes ügyész olvasta fel a vádiratot és a büntetés mértékére is javaslatot tett

Fotó: Unger Tamás

Két éve nyáron egy gyermekkora óta epilepsziás megbetegedéssel küzdő férfi vesztette életét egy szombathelyi gyárban. A vád szerint a tragédia azért következett be, mert a munkahelyén – ahol megváltozott munkaképességű betanított munkásként dolgozott – felettesei nem hívtak időben segítséget, amikor rosszul lett. A segítségnyújtás elmulasztásának büntetőügyében a Szombathelyi Járásbíróság kedden tartott előkészítő ülést.

A dr. Sütő Ágnes ügyész által ismertetett vádirat szerint a sértett 2017. június 30-án 7 óra 43 perc körül lett rosszul, a mentő viszont csak 23 perccel később érkezett meg a vádlottak késlekedése miatt. Az ügyész szerint az elsőrendű vádlott vonakodott mentőt hívni, inkább a beteg édesapját értesítették, aki amint megérkezett, megkezdte a fia újraélesztését. Végül az ő kérésére hívtak csak szakszerű segítséget, de akkor sem közvetlenül, hanem a portaszolgálaton keresztül.

Az előkészítő ülésen dr. Sütő Ágnes ügyész olvasta fel a vádiratot és a büntetés mértékére is javaslatot tett
Fotó: Unger Tamás

A mentők a klinikai halál állapotában lévő férfi újraélesztését azonnal megkezdték, a sikeres újraélesztést követően kórházba szállították, azonban a gondos egészségügyi ellátás ellenére a beteg 2017. július 11-én meghalt. A halál közvetlen oka agyduzzanatos agyi be­ékelődés volt, kialakulásához az epilepsziás roham közben fellépő agyi oxigénhiányos állapot vezetett.

Az ügyész szerint a sértett halála elkerülhető lett volna, ha a vádlottak öt percen belül mentőt hívnak, ezért a késlekedés és a halál bekövetkezte között ok-okozati összefüggés áll fenn. Az ügyész, amennyiben a vádlottak a vádirattal egyezően beismerik a bűnösségüket, egy év börtönt javasolt, egy évre felfüggesztve.

 

A vádlottak az előkészítő ülésen nem ismerték el bűnösségüket és vallomást sem tettek, ezért dr. Ávár Zsuzsanna bíró 2020. január 14-én 8.30-ra rendelte el az első tárgyalási napot, ahol tanúkat és szakértőket is meghallgatnak majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában