A szombathelyi csoport el is kezdte

2019.10.21. 12:00

Ültessünk fákat!

Vasárnap megtartotta első nyilvános rendezvényét a 10 millió fa névvel életre hívott kezdeményezés szombathelyi közössége. Rajzpályázatot díjaztak – és természetesen fákat ültettek.

Gyöngyössy Péter

A Gothard iskola udvarán ültettek fát – fontos az is, hogy figyelemmel kísérjék a sorsukat

Fotó: Horváth Balázs

Ha kérdezzük, óvodások, kis­is­kolások boldogan elmondják, hogy miért szeretik a fákat. „Mert olyan hatalmasak, meg szépek, árnyékot adnak, védenek a naptól, megóvnak az esőtől, madarak fészkelnek rajtuk, bodobácsok napoznak a tövükön, és jó megölelni őket.”

Egy gimnazista egészen biz­tosan hozzátenné a fák szerepéről tanult leckét, a szálló por megkötését, a talaj védelmét, a faanyag előállítását, az oxigéntermelést, a víz megtartását – no és a szén megkötését. Ez utóbbi az a tulajdonság, ami miatt manapság egymást érik a hírek arról, hogy a klímaválság hatásainak mérséklésére a különböző országok hány millió – vagy milliárd – fát fognak elültetni. Ennek jegyében született a 10 millió fa közössége is.

Július közepén Bojár Iván András építész egy internetes bejegyzést küldött ismerőseinek azzal, hogy milyen jó lenne, ha a klímaváltozás ellen minden magyar ember ültetne egy fát. Nem sejtette, micsoda lavinát indít. A 10 millió fa című kezdeményezés mára mintegy 40 ezres közösséggé fejlődött. Szerte az országban száznál is több csoport alakult.

A szombathelyi közösség létszáma már meghaladja a 600 főt. Vasárnap délelőtt a Gothard Jenő Általános Iskolában tartották első nyilvános rendezvényüket.

A Gothard iskola udvarán ültettek fát – fontos az is, hogy figyelemmel kísérjék a sorsukat
Fotó: Horváth Balázs

Rögtönzött kiállítás nyílt a meghirdetett rajzpályázatra érkezett mintegy 150 alkotásból, és ünnepélyes keretek között, számos diák részvételével fákat ültettek az iskola udvarán.

Bozzay Balázs, a 10 millió fa közösség egyik szombathelyi koordinátora elmondta, hogy az interneten szerveződő, terebélyesedő csoport nem szeretne semmi mást, csak tényleg fát ültetni. Nem az állam és az önkormányzatok helyett, nem az erdészek és a kertészek ellen. Tízmillió olyan fát ültetnének, amely vélhetően megéri a több évtizedes kort, és érdemi mennyiségben köti meg a szén-dioxidot. Fontos szempont az is, hogy a faültetés mindig közösségi esemény formájában valósuljon meg.

Bozzay Balázs elmondta azt is, hogy időben sikerült lefektetniük az alapelveket. Kell a jogszerűség és a szakszerűség. A fák ültetésének fő célja a klímavédelem, mindenekelőtt a szén-dioxid megkötéséhez való hozzájárulás, de fontos a biodiverzitás megőrzése, természetes élőhelyek kialakítása is.

Kenikker Beátától megtudtuk, hogy külterületre csak őshonos fafajokat javasolnak, de belterületen is kerülnék az invazív fajokat és a környezeti károk okozását. Ugyanilyen fontos az elültetett fák utógondozása.

A közösség november 9-ére hirdette meg első széleskörű faültetési akcióját. Várják területek, ültetési anyagok felajánlását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában