Az első körmendi vereség

2019.11.13. 20:27

A vendég dán Bakken Bears nagy csatában csikarta ki a győzelmet

Pörgős meccset játszott a Bakken Bears együttesével az Egis Körmend kosárcsapata a FIBA Európa Kupa 4. fordulójában. A piros-feketék megérezték Jordon Varnado hiányát, és begyűjtötték első vereségüket a nemzetközi sorozatban.

Tóth Judit

Durázi Krisztofer (7) nagyot játszott – sokszor csak szabálytalanul tudták megállítani

Fotó: Szendi Péter

A Körmend három győzelemmel a háta mögött várta a mérkőzést – és azzal a tudattal, hogy ha negyedik nemzetközoi meccsét is megnyeri, akkor biztosan továbbjut a csoportból. A dánok két győzelmet, egy vereséget számláltak, éppen a vasaktól kaptak ki az első fordulóban (81-87). Az Körmend tartalékosan állt fel, az egyik alapember, Jordon Varnado ugyanis betegség miatt hiányzott.

Nem kezdte jól a meccset a Körmend, a Bakken Bears viszont 0-7-es sorozattal nyitott. A házigazda nem pörgött fel kellőképpen és könnyen kiszámítható játékot mutatott. Az első tripla a dánoké volt, Darboe volt eredményes, aki a sikeres távoli után kis híján lekaszabolta Durázit. A Körmendnél büntetőből esett az első kosár, majd jött az első mezőnytalálat, az egyetlen pontocskát egy duplával toldotta meg Durázi. A 6. percre egálra hozta a meccset a Körmend Turner büntetőivel és Kastrati triplájával. Feléledt a hazai alakulat, a 7. percben a vezetést is átvette. Durázi volt a vezér, aki nagyban hozzájárult, hogy a körmendi előny megmaradt az első kisszünetre.

A második negyed elején Taylor mutatott egy extra zsákolást, de a dánoknál kezdett belejönni Jukic, aki emlékeztetett, joggal a Bakken Bears csapatának egyik mozgatórugója. A 13. percben fordított a vendég (27-29), de csak egy pillanatra. Taylor előbb egyenlőre hozta, majd megint a hazaiak javára billentette az eredményt. Azután jött egy körmendi üresjárat, Hilliard jó formájának köszönhetően újra előnyt szerzett a vendég (34-36). Nagy volt az iram, ezzel együtt a hiba is, főleg a Körmendnél, de Durázi hárompontosával egál lett az állás a nagyszünetre (41-41).

A második félidő elején a vendég kapcsolt először, de a piros-feketék is felvették a ritmust egy kis késéssel. Továbbra sem tudtak elszakadni egymástól komolyabban a felek. A dán mester többször tudta frissíteni csapatát, hosszabb volt a vendég kispad. Egy hajszálnyival koncentráltabban játszott az aarhusi együttes és vezetett néhány ponttal. Jó pár kísérlet után a körmendi kapitánynál, Ferencznél is megszakadt a rossz dobósorozat, egy pontra zárkózott a házigazda (51-52). Taylor játszott eufórikus hangulatban, de az etap végére sem bírtak egymással a csapatok, 60-60 állt az eredményjelzőn. Turner triplája nyitotta a záró negyedet, Hilliard válasza egy ponttal kevesebbet ért.

Durázi Krisztofer (7) nagyot játszott – sokszor csak szabálytalanul tudták megállítani
Fotó: Szendi Péter

Felváltva estek a kosarak, maradt az eredmény egálközelben. Hilliard szorongatott helyzetben sem hibázott és Diouf keze sem remegett meg a hárompontos-vonal mellől. De meccsben tartotta magát a piros-fekete alakulat is. Az utolsó játékrész felénél még teljesen nyílt volt a találkozó (73-74). A hajrá a Bakken Bearsnak sikerült jobban, Jukic triplájával eldőlni látszott a meccs (38. perc: 75-81). Egy perccel a vége előtt azonban Edwards egy triplával három pontra zárkóztatta csapatát (80-83). De Turnernek megint volt egy megingása: sorsdöntő lehetőségnél Edwards rossz ütemben kapta a labdát, és elhibázta a dobást. Nyert a dán együttes, ezzel megszakadt a Körmend veretlenségi sorozata a FIBA kupában.

 

jegyzőkönyv

Egis Körmend–Bakken Bears 80-86 (25-21, 16-20, 19-19, 20-26).

Körmend, 1600 néző, FIBA Európa Kupa kosárlabda, mérkőzés, vezette: C. Mavisu, O. Jokic, F. Gracin

Körmend: TURNER 18/3, Edwards 16/6, Ferencz 2, DURÁZI 17/6, TAYLOR 14. Csere: Kastrati 10/6, Német Á. –, Takács 3/3, Filipovic –. Vezetőedző: Matthias Zollner.

Bakken Bears: Darboe 7/3, JUKIC 14/6, Ongwae 5, Evans 16/3, Diouf 14/3. Csere: HILLIARD 19/9, Efianayi–, Ortiz 3/3, Galloway 2, Sahlertz 6/6, Laerke –. Vezetőedző: Steffen Wich.

Az eredmény alakulása. 3. perc: 0-7. 8. perc: 20-15. 14. perc: 33-29. 18. perc: 34-36. 20. perc: 41-41. 23. perc: 43-48. 27. perc: 53-55. 30. perc: 60-60. 33. perc: 65-67. 38. perc: 75-81.

Kipontozódott: Durázi (40.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában