A zárdában nevelt kislány naplói – Dr. Gibba Edit az édesanyja gyerekkori írásait angolra fordította

A Domonkos-kongregáció 150. jubileumán találkozott Vivian Boland római székhelyű Domonkos-rendi szóciussal. A tavaly októberi konferencia zárónapján beszélgettek a Püspökvárban, miközben negyven különböző nemzetiségű Domonkos-rendi nővér állta őket körbe.

Gibba Edit a szombathelyi zárda vállalását mesélte, hogy milyen hiányt pótoltak ott a 20. század eleji szombathelyi oktatásban, amikor a városi polgárság és a környék tehetséges leányainak nevelését fölkarolták. A hitoktatás mellett nagy hangsúlyt kapott a magas szintű természettudományos oktatás, a német és francia nyelv tanítása neves külföldi nyomdák tankönyveiből, Berlitz-módszerrel, beszédközpontúan. A nevelési mintához a segítségnyújtás is hozzátartozott, például a székesegyház bombázása után a kislányok a nővérekkel együtt mentek romot takarítani.

Mindezt Gibba Edit az édesanyja írásaiból tudta, és mivel érdeklődés mutatkozott a kordokumentum értékű naplók iránt, angolra fordította őket, ezek a fordítások kerültek ki Rómába. A személyes emlékezés és az érzelmi többlet, amely a naplókhoz fűződik, így újabb árnyalatokkal, jelentéssel gazdagodott, újabb távlatokat nyert.

Az unikális naplók 1938–41-ben íródtak. A Domonkos-nővérek iskolája a mai Paragvári Utcai Általános Iskola épületében volt. Az 1939–40-es tanévben 226 tanulója volt. Galló Edit hatvanfős osztályba járt, ahova a szegényebb rétegből is jöttek gyerekek.

– Elit iskola volt fejben, tudásátadásban, de nem a társadalmi elit járt oda – fogalmaz Gibba Edit, felidézve azt is, hogy a kimagasló nyelvtanítás Temel M. Amáta nővérnek volt köszönhető, aki okleveles nyelvmesternő volt.

A kislányoknak mindent megtanítottak a háztartásvezetésről, a családról mint etikai modellről, a lélektani vonatkozásokkal együtt. A hímzés, a kertészkedés mellett tanultak a hazaszeretetről is, a szülői értekezleteken is elemezték a nővérek a hazafias nevelés kérdéseit. Az irodalom, történelem mellett fontos volt a tánc, a testnevelés, a hangszeres zene és az énektanulás. Délután szakkörök voltak, a kislányok nagyon családias kapcsolatban voltak a nővérekkel, szívesen jártak hozzájuk a különórákra is, gyönyörű kis szentképeket kaptak a nővérektől.

A domonkosokra jellemző az a szemlélet, hogy az udvaron álló fáról úgy beszéltek: „a mi fánk”. Ez azt jelenti, hogy a mi udvarunkon áll, mi gondozzuk, mi örülünk neki, ahogy növekszik. A nővérek sokat kirándultak a gyerekekkel, többször említik a Perint-partot, a szarvaskendi arborétumot, ahol gyűjtöttek mindent: csigaházat, füvet, bogarat, ismerték a romkerti ásatásokat…

Gibba Edit két évig kutatta a két világháború közötti Domonkos-rendi oktatás-nevelést, ebből doktorált, majd erre a témára építette az osztrák–magyar vonatkozású PhD-munkáját, amely akadémiai különdíjat kapott, most jelenik majd meg könyv formájában.

A naplókat böngészve látszik, miként hat a domonkosok szellemisége generációkon át; a lány továbbviszi, tudományos fokozatokká építi, amit az édesanyja alapszinten megtanult.

Az inspiráció újabb és újabb kutatásokban ölt testet. Emlékezetes Gibba Edit egyik elő­adása az Őrvidék Házban, amelyet A lélek útjain mottóval tartott Szent Mihály arkangyalról, és tízperces vastaps követte.

– Anyu mindig segít fentről – fűzi hozzá. – Három hónapig gyűjtöttem az anyagot, amely sorra vette Szent Mihály ­arkangyal jelenéseit is. Az egyik az olaszországi Gargano-hegyen történt i. sz. 493-ban: a főangyal megjelent, és otthagyta a bíbor palástját terítőnek a sziklaoltáron.

A jelenés történetét talán az édesanyja is ismerte a nővérek tanításaiból, de az is lehet, hogy nem. A pepita borítós naplójában mindenesetre látjuk a tízéves korában készült rajzát, amely Szent Mihály arkangyalt ábrázolja, bíborban.