Lista

2019.11.19. 18:36

BMW-k, házak, üdülők, szántók, herendik és egy lexikon – Nyilatkoztak vagyonukról a szombathelyi képviselők

Mutatjuk a szombathelyi képviselők vagyonnyilatkozatait:

VN

Fotó: Horváth Balázs

Ágh Ernőnek egy háza és egy lakása van Szombathelyen, ezeknek felerészben tulajdonosa, egy örökölt háza Csepregen és egy szántója Lócs térségében. Ezen kívül megyeszerte vannak erdejei, gyümölcsösei is. Ezek felsorolására három pótlapot is be kellett nyújtania. Jármű nincs a nevén, de van adóssága, 1 millió 200 ezer forint és bankbetétje 800 ezer forint értékben. A képviselői tiszteletdíjon felül – ami havi bruttó 250 ezer forint – kap még 40 ezer forintot felügyelőbizottsági munkájáért is.

Bokányi Adrienn új képviselőként debütál a listán. Egyedüli tulajdonosa egy 44 négyzetméteres lakásnak Szombathelyen, 2017-ben vásárolta az ingatlant. Megtakarítása kicsit több mint 6 millió forint és körülbelül ugyanannyi a hitele is. Kiemelt ügyfélkörös kapcsolattartóként a képviselői tiszteletdíjon felül még több mint 400 ezer forintot keres. Hónap végén megszűnik a tanácsadói állása a Magyar Országgyűlés Hivatalánál, ahol eddig 90 ezret kapott havonta. Gazdasági érdekeltségei nincsenek.

Dr. Czeglédy Csaba nevén öt lakás is van, a legkisebb 34, míg a legnagyobb 64 négyzetméter alapterületű. Egy 2009-es Audi A8-assal jár, ez nincs a nevén, élettársa a tulajdonosa az autónak. Készpénzben 1,6 millió forintja van, a számláján 2,2 millió és bevallása szerint összesen 442 millió forintnyi pénzkövetelése. Tartozása magánszemélyek felé 18 millió, míg a bank 1,9 milliót kérhet rajta számon. Ügyvédi irodáját katás adózóként üzemelteti, a vagyonnyilatkozata szerint innen származó bevétele változó. A Humán Operátor Zrt-ben 27 százalékos részesedése van.

Dr. Horváth Attila alpolgármester negyedrészben tulajdonosa egy szombathelyi háznak, felerészben egy lakásnak. Ezen kívül Kőszegen 14 négyzetméter(!) gyepterülete is van. Jármű nincs a nevén, egy bérelt Audi Q5-tel jár. Számláján körülbelül 20 millió forint van, tartozása nincs. Van egy 1896-os kiadású Magyar Jogi Lexikonja, ügyvédi praxisát pedig – ahonnan eddig körülbelül havi 1 millió forintot vihetett haza – hónap végétől szünetelteti. Alpolgármesterként bruttó 897.500 forintot keres. FEB-tagságáért plusz 50 ezer jár havonta, míg lakáskiadásból is származik jövedelme, havi 15 ezer forint. A RED GUFO Kft.-ben 45 százalékos érdekeltsége is van.

Dr. Kecskés László két szombathelyi ingatlannak tulajdonosa felerészben, egy ház és egy lakás fele van a nevén. Egy Toyota Rav 4 Hybrid autót is vásárolt tavaly. Egy 75 millió forintos értékpapír fele is őt illeti. Herendi porcelánok, antik bútorok és festmények is szerepelnek a bevallásában. Képviselői tiszteletdíján felül orvosként másfél millió forintot keres.

Dr. László Győző alpolgármester nevén családi ház, garázs, bozsoki telek, egy „romos présház” és két fertődi termőföld is szerepel. Egy 2009-es Honda Accordja van, ezt 2015-ben ajándékként kapta. Készpénzben 5 milliója, míg számláján 600 ezer forint van. A Sierra Invest Kft. 10 százalékos tulajdonosa.

Dr. Melega Miklósnak egy családi ház van a nevén, ennek felerészben tulajdonosa. Van egy Opel Zafirája, ezt 2005-ben vásárolta. Ezen kívül bútorok és egy 2,8 milliós tartozás is szerepel a bevallásában. Levéltárigazgatóként 400 ezer forintot keres.

Dr. Nemény András polgármester egy családi ház felét birtokolja, van egy 2012-ben vásárolt Passatja. Kötvényekben több mint 9 millió forint a vagyona, számláján majdnem 7 millió forint van. Két cégben tulajdonos.

Dr. Takátsné dr. Tenki Máriának Szombathelyen egy háza és egy lakása van, egy másiknak felerészben tulajdonosa, míg egy negyediknek és egy ötödik budapesti ingatlannak haszonélvezője. 2015-ben vásárolta Opel Astraját, számláján 7 millió forint van, tartozása nincs. Ügyvédként 320 ezret keres, egy kiadott lakása pedig több mint 60 ezret hoz neki havonta. Sajátjogú és özvegyi nyugdíjként 240 ezer forint juttatást kap.

Horváth Gábornak fele arányban tulajdonosa egy 170 négyzetméteres családi háznak, amihez öröklés útján jutott. Tulajdonosa közel egy hektár szántónak és 650 négyzetméter kiskertnek. Egy Ford Fusion és egy Dacia Logan autója van. Állampapírban 7,5 milliót tart, nyugdíjbiztosításban 6 milliót, lakástakarékban 850 ezret, egészségpénztárban 300 ezret, és takarékbetétben szintén 300 ezret. Tartozása nincs, műszerészként havi 195 ezer forintot keres.

Horváth Soma alpolgármester nevén két lakás, egy garázs, egy balatongyöröki üdülő és két üzlethelyiség van. Egymillió forint készpénze és közel félmillió megtakarítása van. Alpolgármesteri tiszteletdíja mellett lakáskiadásból is van jövedelme, 80 ezer forint, FEB-tagságért 30 ezret kap. Az Ében 2002 Kft. felerészben tulajdona.

Illés Károly egy lakás, egy ház és egy velemi üdülő tulajdonosa, egy családi ház pedig negyedrészben az övé. Egy 520-as BMW-je és egy Yamaha motorja van. Egyéb részvényei mellett állampapírba is fektetett, több mint 30 milliót. Takarékbetétben 1, készpénzben 1,5, bankszámláján 22,5 millió van. Tartozása egy lízing miatt 1,8 millió forint. FEB-tagságért 200 ezret kap havonta.

Kelemen Krisztián felerészben tulajdonosa egy szombathelyi lakásnak, egy Hyundai Accent és egy robogó van még a nevén. Készpénzben 700 ezret tart, számláján másfél millió van, tartozása 7 millió forint. Cégvezetőként és biztosításközvetítőként is van bevétele, összesen nagyjából 150 ezer, míg FEB-tagságért 45 ezret, bizottsági elnökként 150 ezret kap képviselői tiszteletdíján felül. A Kelemen Consulting Group Kft.-nek 50 százalékos tulajdonosa.

Kopcsándi József nevén egy lakás van, ez felerészben az övé. Toyota Corolláját 2018-tól lízingeli. 3 millió forintja és majdnem 10 millió tartozása van. A Szovánál 400 ezer forintot keres, FEB-tagként 30 ezret kap.

Lendvai Ferenc felerészben tulajdonosa két szombathelyi háznak, két lakásnak egy építési teleknek és Balatonmáriafürdőn egy üdülőnek. Renault Kadjarral jár, 2 millió készpénze és 25 millió tartozása van. Majdnem 350 ezer forintot keres havonta, lakáskiadásból 120 ezer forint bevétele van, a Montium Bt. felét pedig megörökölte.

Molnár Miklós ingatlanjai felsorolásához 7 pótlapot is beadott, lakások, házak, gyümölcsös, szőlő, gyep, kert, erdő is szerepel rajta. Szombathelyen kívül Hosszúperesztegen, Kenézben, Pecölben, Vasszécsenyben és Táplánszentkereszten is vannak érdekeltségei. Egy X3-as és egy X5-ös BMW-je van, antik bútorok és Herendi porcelánok is megtalálhatók a nyilatkozatban. Értékpapírokban és takarékbetétben több mint 65 millió forintja van, tartozása 35 millió. Földbérlőitől havonta több mint 2 milliót kap, FEB-tagként 140 ezret keres. Három cégben is van tulajdonrésze.

Németh Ákos egy ház tulajdonosa, felerészben a nevén van egy lakás is. Értékpapírokban 15 millió, takarékbetétben 5 millió, készpénzben 2 millió forintja van. Szerviztechikusként 350 ezret keres, míg az LMP-től 300 ezret kap. A Vasi CAD-TERV Kft.-ben is van tulajdonrésze.

Puzt Attila tulajdonában egyketted részben egy ház és két Nissan, bankszámláján kicsit több mint 1 millió forint van, de tartozása meghaladja a 9 millió forintot. Ügyvezetőként 250 ezer forintot keres.

Sárory Károly nevén egy ház, egy lakás és egy telek van, ezen kívül egy Suzuki SX4 tulajdonosa. Több mint egymillió forint értékben vannak részvényei, de ugyanennyi a tartozása is. Iskolaigazgatóként fizetése meghaladja a félmilliót.

Szuhai Viktornak nincs ingatlan a nevén, de van egy Peugeot 807-es autója. Tartozása 6000 euró, a Casantee Network negyedrészben az övé.

Tóth Kálmánnak egy ház van a nevén, felerészben tulajdonos. Egy Toyota Avensis Versoval jár, hitele 2 millió forint. Játékvezetőként 800 ezret keres évente, ingatlankiadásból is ugyanennyi bevétele van. FEB-tagként 30 ezer forint a havi tiszteletdíja, bevallása szerint foglalkozásából nincs havi jövedelme, munkaviszonyát szünetelteti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában