Bognár Stefánia Időutazás című kötetét mutatták be a Berzsenyi könyvtárban

Az alkalmat inkább lehetne felolvasóestnek nevezni: rengeteg vers elhangzott a szerző, valamint Benke Éva ihletett tolmácsolásában. A költőnő munkásságát az est házigazdája, a pályatárs, barát Urbán Gyula mutatta be. A rendez­vény után beszélgettünk a nyolcadik ikszen túl járó hölggyel, aki több évtizedes matematikusi pályáját a költészettel cserélte fel.

1960-ban szerzett matematikatanári diplomát. Előbb Vasváron, középiskolában, később Körmenden, az akkor még működő főiskolán tanított. Majd a szombathelyi főiskolára került, ahol a matematika tanszék vezetője lett. Innen ment nyugdíjba 1995-ben, de még akkor sem tért vissza a középiskolában hátrahagyott irodalmi érdeklődés. Két év múlva aztán egyszer csak arra ébredt, hogy jönnek a versek. Sokáig csak az íróasztalnak írt, aztán egy ismerős buzdítására jelentkezett egy antológiába, majd egy betelefonálós költői versenybe. Hamarosan megszületett az első önálló kötet is – ma már a tizennegyediknél tart.

– Olyan erővel jött az írás, hogy nem érdekelt más. Egyfajta kényszercselekvés ez számomra, de jó. Most már ez foglalja el az életemben a legnagyobb helyet – mondja. Jó kapcsolatot alakított ki két kiadóval is, egy matematikai témájú könyv lektorálása után külsős lektori munkát is kapott. Sokat dolgozott a fővárosban. Ahogy tanárként, úgy nyugdíjasként is szinte folyamatosan ingázott, egészen a legutóbbi évekig. Versei, aforizmái hatalmas élettapasztalatról, bölcsességről tanúskodnak, az időmértékes és rímes versformákat virtuóz módon váltogatja.

Pedig kezdetben zavarta, hogy irodalmi előképzettsége minimális. Sokat olvasott, filozófiai könyveket, a világirodalom nagyjait. Különösen vonzódik a keleti költészethez. Omar Khajjám neve gyakran bukkan elő verseiben. Olykor kiválaszt egy idézetet, aztán, e sorokat szigorúan idézőjelbe téve, hozzáfűzi saját gondolatait. De talán a legnagyobb élvezetet az jelenti számára, amikor a matematikát a költészettel kombinálja.

Verseinek szótagszámait előszeretettel igazítja valamilyen számtani sorhoz, tizedes törthöz, faktoriálishoz vagy épp a píhez. Költői fejlődésének fontos állomása volt, amikor csatlakozott az Óbudán működő, Gyimesi László által vezetett Accordia Művelődési Körhöz. Ebben a közegben igazán otthon érzi magát intellektuális költői énje: egymást inspirálják, versformákat próbálnak ki, tankát, limeri­cket, haikut, apevát írnak… Itt találkozott Stefánia legújabb „szerelmével”, a provanszál balladával. Kiírhatja bosszúságait, örömeit, elmondhatja véleményét, szólhat az elmú­lásról. Nem telik el nap, hogy ne írna egy balladát, következő kötetét ezekből szerkeszti majd.