2019.11.17. 20:14
Borok, boszorkányok – Hajnalig mulattak a hegy levének barátai Kőszegen
Tizenhatodik alkalommal jött össze a báli közönség, hogy hódoljanak a kőszegi boroknak és azoknak, akiknek a munkája révén az asztalra kerülnek a nedűk.
Hajnalig tartott a mulatság a Jurisics-vár lovagtermében. Kőszegen tizenhatodik alkalommal szervezték meg a borkedvelők bálját
Fotó: Horváth Balázs
Várakozással teli hangulat és telt ház – ez jellemezte percekkel a bál kezdete előtt szombat este a Jurisics-vár lovagtermét. Miután a 130 vendég elfoglalta a helyét, ünnepélyes jeladásra vonultak be az idei és az előző évek borkirálynői a kőszegi borbarátok kíséretében. A házigazda Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesülete nevében Orbán-Tóth Adrienn köszöntötte a vendégeket, majd Kamper Natália, a szeptemberben megválasztott kőszegi borkirálynő üdvözölt mindenkit. – Szép éven vagyunk túl, ígéretes borokkal, soha ennél rosszabb évjáratunk ne legyen – mondta, és beszámolt eddigi „uralkodása” főbb állomásairól.

Fotó: Horváth Balázs
– A bor segítségével velünk marad a nyár, a bálban itt lesz a melegség, a jó hangulat – Básthy Béla, Kőszeg polgármestere nyitotta meg ezekkel a szavakkal a rendezvényt. A nyitótánc-keringő után vacsoráztak a vendégek. A báli forgatagban a helyieken kívül felfedeztünk csepregi, lukácsházi, gyöngyösfalui, bozsoki borosgazdákat is. A sárvári Stop and Go Táncklubból öt pár érkezett az idei borbálba. Elnöküktől, Laki Jánostól megtudtuk: baráti társaságuk jó kapcsolatot ápol Alasz Lászlóval, a kőszegi bortermelők prominens alakjával – öt-hat éve visszajárnak a rendezvényre.
– Nagyszerű a környezet, kedvünkre való a bál jellege, és amint megszólal a zene, mi már a parketten vagyunk – mondta. De nem csak ők táncoltak a Kócos Ördögök zenéjére: hajnali háromig volt vígan a vendégsereg, csak a hagyományos programpontok szakították meg a mulatságot.
Egy kékfrankos, három blauburger és egy cabernet sauvignon versengett az est bora címért: ezúttal a kőszegi Kampits Családi Pince 2018-as blauburgere lett a győztes.
Borkedvelők bálja Kőszegen
Az idén – rendhagyó módon – már az eseményre elkészült a királynő bora: Kamper Natália a csepregi Néber-Tóth Pincészet kékfrankosát választotta, amit az esten bemutatott a közönségnek.
A 16. borbál vendégei sem maradtak meglepetésprodukció nélkül: boszorkánygúnyában, rút feketén ijesztgették őket a borbarát hölgyek, akik a pap szerepében Tóth Marcell csepregi borosgazdát csempészték maguk közé. A tombola fődíjának nyertese másodmagával tölthet el egy adventi napot Pozsonyban. Az egyesület elnöke zárta János-áldással a bált, jövőre november 14-én vigadnak együtt a borbarátok.