közlekedés

2019.11.25. 16:41

Kétóránként IC-kocsikkal – Szombathelyt is érinti a menetrendváltozás

December 15-én vasárnap lép életbe a MÁV-START 2019/2020-as menetrendje, amely számos változást hoz, ami Vas megyét illeti Budapest és Szombathely, valamint Győr és Celldömölk között.

Bakos Ágnes

Az idei találkozón is nagy sikert aratott a két fiatal a busszal.

Fotó: Savaria Pix-Art

Budapest és Szombathely között kétóránként közlekednek a Bakony IC-k – ez az egyik változás, amely életbe lép az új vasúti menetrenddel december 15-én. A Budapest–Székesfehérvár–Szombathely vonalon kétóránként, hét pár vonat közlekedik majd: a vonatok Székesfehérvár, Várpalota, Pétfürdő, Öskü, Hajmáskér, Veszprém, Ajka, Devecser, Boba, Celldömölk és Sárvár állomáson állnak meg. De van kivétel: az IC909-es és az IC908-as számú vonatok, vagyis a Szombathelyről 6 óra 27 perckor, valamint a Déliből 18 órakor induló vonatok továbbra is megállnak mindenhol Szombathely és Celldömölk között.

Újdonság, hogy a vonatokban InterCity kocsik is lesznek, egységesen Bakony InterCity vonatként közlekednek, de kétféle vonatrészt visznek, így gyorsvonatit, és InterCity részt. Ezek komfortban és árban is különböznek, vagyis az egy-egy másodosztályú IC-kocsira pót- és helyjegyet kell váltani.

A Déli pályaudvarról az első vonat 6 órakor indul, az utolsó 21 óra 59 perckor érkezik, Szombathelyről 6 óra 27 perckor indul és 21 óra 27 perckor érkezik.

Közben a Győr–Celldömölk vonalon új, úgynevezett ütemes menetrend lép életbe.

Győr–Celldömölk–Keszthely–Balatonszentgyörgy viszonylatban kétóránkénti ütemben, napi hét pár InterRégió vonat közlekedik december 15-étől. A vonatok Győrből a Budapest felől érkező railjet vonatokhoz csatlakozva indulnak. Ezek csak Győr-Gyárváros, Győrszabadhegy, Gyömöre-Tét, Szerecseny, Vaszar, Pápa, Celldömölk, Jánosháza, Sümeg, Tapolca, Balatonederics, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Gyenesdiás és Keszthely állomásokon állnak meg. Az InterRégió vonatok indításával változik a Győr–Celldömölk vonat menetrendje: az InterRégió vonatok mellett kétóránként személyvonatok járnak, azok több helyen állnak meg.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában