Sajtótájékoztató

2019.11.07. 07:00

Melyik munkahely igazán családbarát?

Második alkalommal hirdette meg a Vas Megye Családbarát Munkahelye és Családbarát Munkahelyi Vezetője díjat a Vas Megyei Közgyűlés.

Nemes Judit

Majthényi László megyei elnök és dr. Balázsy Péter megyei jegyző a sajtótájékoztatón Fotó: Horváth Balázs

Tavaly döntött a Vas Megyei Közgyűlés a Családbarát Munkahely díjak megalapításá­ról, idén újra meghirdették: munkáltatók és munkahelyi vezetők is elnyerhetik a kitün­tető címet. – A Vas Megye Családbarát Munkahelye díjat két kategóriá­ban hirdetjük meg idén is: vasi telephelyen száz foglalkoztatottig, valamint száz foglalkoztatott felett. Vas Megye Családbarát Munkahelyi Vezetője díj kategóriában is teszünk közzé felhívást. Nem csak új pályázókat várunk, biztatjuk azokat is, akik tavaly is jelentkeztek – mondta Majthényi László elnök.

Majthényi László megyei elnök és dr. Balázsy Péter megyei jegyző a sajtótájékoztatón Fotó: Horváth Balázs

– Tudjuk, hogy mekkora lehetőség van a család és a karrier összeegyeztetésében, mennyi plusz adódik abból, ha egy munkahelyen figyelnek ezekre a szempontokra. Idén másodszor nyerte el a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal az országos családbarát címet, egyedüliként a megyéből; ennek is köszönhető a törekvésünk, hogy felkeltsük más munkáltatók figyelmét – erről dr. Balázsy Péter megyei jegyző beszélt. A pályázatokat december 10-éig lehet beadni, azokat a közgyűlés a december 13-i ülésén bírálja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában