fejlesztések

2019.11.07. 20:54

Milliárdokat fordítottak az árvízvédelemre Vas megyében

A 2019. évi árvíz- és belvízvédekezésre való felkészülés felülvizsgálatáról számolt be az együttműködő szervezeteknek és a veszélyeztetett települések képviselőinek tegnap a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Tersztyánszky Krisztina

A dozmati víztározót éppen egy hónapja avatták fel

Fotó: VN-archív/HB

Az igazgatóság az értekezleten kiértékelte az árvízvédelmi felkészültség, az árvízvédelmi, belvízvédelmi művek, jelentősebb és helyi jelentőségű közcélú vízfolyások, az önkormányzati védtöltések, tározók és vízrendezési létesítmények 2019. évi felülvizsgálatát.

Gaál Róbert igazgató kiemelte: vízügyi szempontból nyugodt évet tudhatunk magunk mögött. A hőmérséklet mintegy két fokkal magasabb volt az átlagosnál, a sokéves átlag alatti csapadék szélsőségesen oszlott meg.

Május végén vízfolyásainkon kisebb árhullámok vonultak le, az augusztus és október közötti időszak pedig kifejezetten csapadékhiányos volt. A nagyobb eseményektől mentes időjárás megyeszerte kedvezett a fejlesztéseknek és az építkezéseknek.

Az év egyik legnagyobb árvízvédelmi beruházása a dozmati víztározó megépítése volt, 2 milliárd 36 millió forintos uniós támogatással.

A dozmati víztározót éppen egy hónapja avatták fel
Fotó: VN-archív/HB

A Szombathely és a környező települések árvízvédelmét ellátó tározó és völgyzáró gát átadása megtörtént, jelenleg az állandó tározórész feltöltése van folyamatban. 3,6 milliárd forintos összköltséggel zajlik a Rába-völgy árvízmentesítését szolgáló projekt, amely Vas megyében Szentgotthárdot, Körmendet és Sárvárt érinti. Szentgotthárdon van szükség a legnagyobb beavatkozásra, ott ugyanis a várost védő régi támfalak helyett új védelmi vonal épül; az előkészítő munkálatok folynak. Körmenden megkezdődött az árvízvédelmi töltés magasítása, Sárváron egyebek között műtárgyfejlesztés szükséges, és a védelmi központok is megújulnak.

Egy harmadik átfogó program a záportározók építése, melynek célja a völgyfenéki települések árvízi biztonságának növelése a helyi vízkár­események figyelembevételével. Az uniós támogatású projekt megyénkben Kőszegdoroszlót, Rábagyarmatot és Rönököt érinti. Jelenleg mindenütt a töltésépítési, műtárgyvasalási és betonozási munkák folynak. A 2020 nyarán befejeződő beruházás összköltsége 1 milliárd 850 millió forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában