Fontos ügyek

2019.11.20. 07:00

Parázs piaci vita a körmendi képviselő-testület rendkívüli ülésén

Fontos ügyeket tárgyalt a körmendi képviselő-testület a rendkívüli ülésén.

Markó Petra

A körmendi testület rendkívüli ülésén kiemelten fontos ügyeket tárgyaltak

Fotó: Jámbori Tamás

Az összes téma közül is kiemelt jelentőségű volt az az összevont napirendi pont, amely a közvilágítás korszerűsítésére és a piac fejlesztésére, valamint az ehhez kapcsolódó, kormányengedélyhez kötött hitelfelvételre vonatkozott.

Szlávik Csaba független képviselő szót kért és a javaslat kapcsán elmondta: nem támogatja a piacfejlesztést. Hosszas vita zajlott a témában – pró és kontra érvekkel –, végül nyolc igen és a négy ellenzéki képviselő nem szavazata mellett fogadta el a testület az előterjesztést.

Tárgyaltak egy turizmushoz kapcsolódó TOP-os pályázatot, aminek éppen a napokban volt a beadási határideje. Pozitív elbírálás esetén Rába-parti fejlesztések valósulhatnak meg.

A körmendi testület rendkívüli ülésén kiemelten fontos ügyeket tárgyaltak
Fotó: Jámbori Tamás

Az ülésen téma volt továbbá, hogy az M8-as út építése kapcsán kitermelt famennyiségből kerüljön bizonyos hányad a városhoz, amit aztán – bizottsági döntés nyomán – a szociálisan rászorulók között szétosztana az önkormányzat.

Mivel október 1-jétől országszerte az állami Volánbusz Zrt. végzi a helyközi autóbuszos közösségi személyszállítást, új, egységes üzletszabályzatot dolgoztak ki. A cég azt a tájékoztatást adta a körmendi önkormányzatnak, hogy a megkötött közszolgáltatási szerződést módosítaniuk kell, így az ülésen napirendre került ez az ügy is.

A buszjegyek és bérletek ára nem változik: a teljes árú havibérletért továbbra is 6060 forintot kell fizetni a helyi autóbuszjáraton. A tanulóknak ennél jóval kevesebbe, 1990 forintba kerül a városi közlekedés, az autóbuszon megváltott jegyért pedig 210 forintot kell fizetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában