2019.11.18. 15:11
Radnóti emlékére – Erőltetett jövet: életbe indult, halálba ért
Visszatérő és érdeklődő szeretettel fogadott vendége a TIT-hölgyklubnak Fűzfa Balázs irodalomtörténész, aki ezúttal „Sem emlék, sem varázslat” című előadásával Radnóti Miklósra emlékezett.
Fűzfa Balázs irodalomtörténész tartott előadást
Fotó: Tátrainé Kulcsár Irén
Hetvenöt esztendővel ezelőtt, 1944. november 9-én a Győrhöz közeli Abda határában magyar keretlegények megölték egyik legnagyobb költőnket és 21 társát, majd tömegsírba dobták őket. Eddig jutott el a már szinte járni se képes Radnóti az erőltetett menettel, amely a jugoszláviai, bori táborból indult.
Fűzfa tanár úr részletesen beszélt a költő küzdelmes életéről, költészetéről, külön kiemelte szerelmi és hitvesi lírájának legszebb verseit, emlékeztetve közönségét arra, hogy Radnóti a Nyugat harmadik nemzedékének kiváló lírikusa, az új klasszicista magyar líra egyik legnagyobbja volt.
Fotó: Tátrainé Kulcsár Irén
Halála előtt két évvel írta az Éjszaka című versét, ami az előadó szerint a magyar irodalom egyik gyöngyszeme: „Lágyan, szépen megfogalmazott helyzetleírása annak a belső lelki tájnak, érzésnek, ami egy nyugodt nap utáni elalváskor ellepi az embert”. Miközben az átlagember elveszik a szürke hétköznapokban, aközben a költő mindent élesebben lát, pontosabban fogalmaz, kiemeli a lényeget, odafigyel a részletekre, majd egyetlen sorral érzékeltetni tudja a háborútól való félelmet: „fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben”
A szakirodalom szerint Radnóti Miklós igazából életének utolsó éveiben, a munkatáborokban, a szorult helyzetben született verseivel írta be magát az irodalomba, vált világirodalmi értékű költővé. A kegyetlen szorítás hozzájárult ahhoz, hogy ezeket a verseket – a többi közt a Hetedik ecloga, Levél a hitveshez, Tétova óda – emelkedettnek, önmegőrzőnek, felülmúlhatatlannak érezzük. Radnóti a verslábakba kapaszkodva próbálja túlélni a szörnyű körülményeket, a szenvedést, az emberhez méltatlan, elviselhetetlen életet, amíg tudja.
Fotó: Tátrainé Kulcsár Irén
A Razglednicák 4. című utolsó versében megjósolja halálát, fájdalom, keserűség érződik a sorokból, már nem akar tovább élni: „Halált virágzik most a türelem” írja a költő, de nem a bori naplóba, mint a többi verset, hanem egy csukamájolajat reklámozó cédulára. Fűzfa Balázs szerint Radnóti Miklós nemcsak versével üzent az utókornak, hanem magával az életet hirdető papírlappal is.
