Díjátadó

2019.11.30. 11:30

Szerkesztőségünkben adtuk át a vasi Tündérszépek nyereményeit

A nyereményutalványok mellett virágokkal is kedveskedtünk megyénk legszebb hölgyeinek, akik elárulták: egyáltalán nem bánták meg, hogy jelentkeztek a versenyre.

Szalay Dávid

A Tündérszépek megyei fordulójában olvasóink Földi Viktóriát jutalmazták a legtöbb szívecskével. Az előző versennyel ellentétben ezúttal a szavazatok alapján csak egy jelentkező juthatott tovább, míg a másik három lánynak szerkesztőségünk szakmai zsűrije, valamint Kovács Delinke szombathelyi stylist adott lehetőséget, hogy a regionális fordulóban is megmérettethessék magukat. A zsűri döntésének értelmében első helyezést ért el Rátkai Petra, második lett Nagy Kitti, míg a harmadik helyen Varga-Hajnal Nikolett végzett. A győztesek péntek délután a Vas Népe szerkesztőségében vehették át díjaikat, a 20, 30 és 50 ezer forintos vásárlási utalványokat.

A Tündérszépek megyei győztesei balról: Nagy Kitti, Varga-Hajnal Nikolett, Rátkai Petra, Földi Viktória
Fotó: Szendi Péter

 

A díjakat Németh Balázs megyei üzletszervezési vezető adta át, aki egyben gratulált is a megye legszebb hölgyeinek. Az átadó után alkalmunk nyílt feltenni néhány kérdést a lányoknak. Megtudtuk, hogy Rátkai Petra még soha nem vett részt szépségversenyen, és az első profi fotózása is a Tündérszépekhez köthető, amit egyébként kifejezetten élvezett. A másik három lánynak nem volt idegen a légkör, hiszen korábban vettek már részt szépségversenyen, ezért látásból ismerték is egymást.

Elárulták, nagyon jól érezték magukat a versenyen, az elmúlt időszakban rengeteg pozitív visszajelzést kaptak ismerőseiktől, mikor viszontlátták őket a Vas Népe hasábjain, vagy a vaol.hu-n.

Nagy Kitti nagyon sok hívást kapott a rokonoktól, barátoktól. Az első telefon már reggel érkezett, ekkor tudta meg, hogy aznap az ő képei szerepelnek az újságban és online felületünkön. Földi Viktóriát is sokan keresték, de nem kizárólag telefonon, hanem a közösségi médián keresztül is, de negatív hangvételű üzenetekről ő sem tud beszámolni. A szombathelyi lány elmondta, hogy nagymamája még az újságból is kivágta a képeket és kitette őket a hűtőre.

Varga-Hajnal Nikolett az előző szépségversenyünkön is elindult, ám akkor nem jött össze a továbbjutás, most viszont a zsűri beválasztotta a három legszebb vasi lány közé. A szombathelyi lány nagyon örült, amikor megtudta, hogy idén sikerült felülmúlnia a tavalyi szereplését.

A szépségverseny jelenleg az országos forduló előtt áll, ahol csak nagyon kevésen múlt, hogy nem csak egy, hanem két lány képviselje Vas megyét. Mivel Földi Viktória a régiós versenyen is közönségdíjas lett, ezért bekerült egy országos előválógatóba, ahol a többi régió közönségdíjasai mérettették meg magukat. A szavazásnak éppen a napokban lett vége, amit sajnos nem a szombathelyi lány nyert meg, így a Tündérszépek döntőjében megyénkből Rátkai Petrának lesz esélye, hogy az ország Tündérszépe lehessen.

A véglegessé váló mezőny majd felkészítő táborba vonul, ahol profi csapat – mentorként Kocsis Korinna és Béres Alexandra is – segíti majd őket abban, hogy minél előkelőbb helyezést érjenek el a januári döntőben.

A tét pedig nem kicsi, hiszen a Tündérszépek 2020 győztese egy teljes évig használhat egy Mercedes-Benz A220 4Matic személyautót a Mercedes-Benz Hovány jóvoltából. Emellett további értékes nyeremények, egzotikus utazások és modellszerződés is vár a legszebbekre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában