Hadisírokat kerestek fel a diákok

2019.11.04. 07:00

Történelmi utakon jártak a szombathelyi kanizsaisok Franciaországban

A Kanizsai Dorottya Gimnázium együttműködik a szentendrei székhelyű Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesülettel, amely a határon túl elesett katonákat kutatja fel és gondozza. Franciaországban jártak.

Vas Népe

A porosz–francia háború emlékművénél Fotó: VN/KDG

Tizenkét kanizsais diák uta­zott ki Elzászba, Nieder­bronn-les-Bains településre, két tanár – Luttenberger Ágnes és Kissné Németh Eszter – kíséretében. Ezt megelőzően a csoport Budapesten vett részt felkészítő foglalkozásokon. A Központi Irattárban megismerkedtek a második világháborúban el­esett magyar katonák személyi okmány­gyűjtőivel és veszteségi kartonjaival, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiállításain pedig bővítették ismereteiket a második világháborúról.

Franciaországban a Vigyázók szervezet vezetője, Hangácsi István és egyik tagja, Puskás Attila voltak a kísérőik. A szállást és az étkezést a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség által üzemeltetett Albert Schweitzer Ifjúsági Központ biztosította, tiszteletükre kitették a magyar zászlót az épület elé. Tematikus foglalkozások segítették a munkát, a helyi múzeumban érdekes sorsokat ismertek meg. Megkeresték a második világháborús temetőben a magyar katonák sírjait, és a Honvédelmi Minisztérium által emelt emléktábla előtt koszorúval és verssel emlékeztek a honfitársakra.

A porosz–francia háború emlékművénél Fotó: VN/KDG

Kissné Németh Esztertől azt is megtudtuk: a csoport járt a napóleoni és az 1870–71. évi porosz–francia háború környékbeli helyszínein is, látták, milyen emlékműveket emeltek a németek és a franciák. Felejthetetlen volt a Maginot-vonal schoenenbourgi erődjének megtekintése. Különösen felkeltette az érdeklődésüket a modern technikával felszerelt konyha, a műtő, a transzformátorállomás, illetve az, hogyan szimulálják az ágyú működését. A két és fél órás, angol nyelvű vezetést nagyon ügyesen követték a tanulók, és tolmácsoltak azoknak is, akik nem mindent értettek a szakmai szövegből. Itt is és más helyszíneken is jól kommunikáltak idegen nyelveken, mertek és tudtak is kérdezni, véleményt formálni.

A program zárásaként a strasbourgi Európai Parlament épületében is jártak, megcsodálták a város Notre Dame-ját. A gótikus stílusú székesegyház sokáig a világ legmagasabb építménye volt, két diák a történetéből is készült. A négy elzászi nap maradandó élményt jelent a szombathelyi csoport számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában