A Gáspár Eszter-Szanati Mátyás házaspárnál így telt a karácsony

Manó, a Yorkshire terrier szimatol meg bennünket először, és ad bebocsátást a puha nyugalomba. A diszkrét háttérzenétől még fenségesebbnek hat a kék, arany, ezüst, kristályosan csillogó, karácsonyra hangolt lakásbelső. A kis Lóri mindaddig csendben nézeget, amíg az édesanyjával letelepszünk a kanapéra. Aztán megmutatja a hangját, onnantól az apukája, Szanati Mátyás dajkálja, eteti, csendesíti.

– Anyának lenni fantasztikus dolog, a kisfiunk maga a csoda, sokszor csak állunk a babaöböl mellett, nézzük, ahogy alszik, vagy beszélünk hozzá, ő pedig álmában mosolyog. De azt is bevallom, jóval nehezebb annál, amire készültem. Főleg lelkileg: a szülés utáni első egy-két hét érzelmi hullámvölgyeire nem számítottam. De már határozottan jobb a helyzet. Ismerkedünk egymással, a férjem és én pedig nap nap után tanuljuk a szülőséget.

Májusban lesz négy éve, hogy együtt él a házaspár. Két éve júliusban esküdtek, az idén februárban pedig hírt adott magáról Lóri. A legjobbkor érkezett, mondja Eszter, aki a babával a pocakjában végigdolgozta a várandósság hónapjait. November 11-re írta ki az orvos, október közepéig még vettek fel újabb részeket babaváró sorozatából, az Esztimesékből, de utána is bejárt a tévébe a kollégákat sminkelni. Teljes mértében zavartalan várandóssága után aztán a 41. hétre és még három napra, november 20-án született Lóri 4300 grammal, 55 centiméteresen, természetes úton. – Apás szülést szerettünk volna, a férjem egy hős, végig bent volt velem a szülőszobán – meséli Eszter. Innentől Mátyás veszi át a szót, Lóri pedig anya karjába vándorol.

– Tudatosan készültünk mindenre. Ragaszkodtunk a dolgok hagyományos sorrendjéhez egészen a házasságkötésünkig. A lánykérés és az esküvőnk is úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mindenképpen szerettünk volna babát, és néha bizony még felfoghatatlan az öröm, mindennap tudatosítani is kell magunkban, hogy szülők lettünk. A napi feladatok között mindig otthon, a baba körül jár az eszük. Aki tartott már pici babát a kezében, tudja, hogy miről beszélek – mondja Mátyás, aki igyekszik most a családban és a munkában is helytállni. Könnyebbség, hogy az idejét maga oszthatja be. Vannak persze kötelező elfoglaltságok, de tudja úgy igazítani a napjait, hogy az apaság ne menjen a munka rovására. Partnere akar lenni a feleségének: részt venni a Lóri körüli összes teendőben. Bár esténként, a fürdés utáni élénk, kicsit sírós időszakában ő tartja a frontot, Esztié az éjszakai műszak.

Megfogadták, hogy a gyereknevelésben a saját megérzéseikre hallgatnak. Lóri – a szülei elmondása szerint – mindezt türelmesen viseli, nem sír, ha pelenkázzák. Egyedül a hasfájásával küzdenek – a hordozókendőben hordozástól a masszírozásig sok mindent kipróbáltak, de még nem találtak megoldást.

Ami biztos: össze sem lehet hasonlítani ezt a karácsonyt az eddigiekkel. Az utolsó pillanatban ugyan, de lett fenyő, ajándék és sütemény is. A máskor konyhatündér Esztit most nem engedte főzni a család: a halászlét a nagyszülők vitték az ünnepi asztalra, a férje vállalta a főétel készítését: kacsamellet csinált. Karácsony napján vendégjárás kezdődött, lévén nagy a család. És bár a megszokotthoz képest kissé kaotikusan telt az ünnep, nekik talán még sosem volt ennél mosolygósabb.