egy húron pendültünk a Csík zenekarral

2019.12.10. 11:30

Adományt kaptak a Zseboroszlánok és a zeneiskolások a szombathelyi jótékonysági koncerten

Van utánpótlása a Csík zenekarnak és a műfajnak, ez is kiderült a sportházban.

Merklin Tímea

Miből lesz a cserebogár? Íme! A Z-generáció frissen, tehetségesen, teljes odaadással, nagy lendülettel játszott, megalapozva a Csík-fellépést

Fotó: Szendi Péter

Félig gyerek, félig már kis felnőtt zenészek játszottak először autentikus, majd más műfajokkal ötvözött népzenét, olyan profin, hogy leesett az állunk: a Z-generáció frissen-fürgén, teljes odaadással a húrokba csapva válaszol arra a kérdésre, hogy miből lesz a cserebogár. Tehetség, szorgalom, virtuozitás, jókedv, lankadatlanság és lendületesség pezsdítette a vérünk, várva a Csík zenekart.

Előtte azonban adományozás is történt a színpadon: Pacsai Gábor Magyar Zenei Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke, és Pacsainé Bódis Mária a Magyar Zenei Kulturális Alapítvány adományszervezője adtak át jelképesen 250 ezer forintot a koraszülött gyerekek támogatására, ami úgy gyűlt össze, hogy a koncert minden egyes belépőjegyének árából 500 forintot odaajándékoztak, valamint hangszereket vásároltak a zeneiskolának. Tóthné dr. Grasselly Magdolna, a Perinatális Intenzív Centrum (PIC) részlegvezető főorvosa, a Zseboroszlán Vas Megyei Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke mondott köszönetet az összegért, amelyet arra fordítanak, hogy minden idő előtt érkező „zseboroszlánból” egészséges felnőtt váljék.

Miből lesz a cserebogár? Íme! A Z-generáció frissen, tehetségesen, teljes odaadással, nagy lendülettel játszott, megalapozva a Csík-fellépést
Fotó: Szendi Péter

Czenek László, a Bartók Béla Zeneiskola és AMI igazgatója két hangszert vehetett át a színen: egy akusztikus hegedűt és egy szoprán furulyát, a későbbiekben pedig további 200 ezer forint értékű hangszer érkezik majd az intézménybe. Így olyan tehetséges tanulóknak is lesz hangszere, akiknek ezt a család anyagi körülményei ezt nem tennék lehetővé.

A Kossuth-díjas Csík zenekar aztán nemcsak magyar népdalokkal és táncmuzsikákkal varázsolt, hanem feldolgozásokkal is. Játszották például az Anima Sound System illetve a Prieger testvérek szerzeményét, a Sose lesz vége című számot „magukra írva”, szólt a közép-európai Hobo Blues egy erdélyi zenével „összejátszva”, jól felpörgetve, hogy „Viharban születtem…” Ősbemutatója volt annak, hogy miként illik össze a Locomotiv GT Miénk itt a tér száma egy kalotaszegi dallammal. A zenekar megénekeltette a közönséget Presser Jóbarátok vagyunk dalával, az emberek egyszerűen csatlakoztak ahhoz, hogy „én a szívemet adtam neked”.

Érdekes, mennyire együtt tudja zengeni ezer ember: „Tudod az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod…” Csík János azt mondta, jó érzés, hogy „egy húron pendülünk”, a zenekar örömére szolgál, hogy segítheti fellépésével a közönséget a jótékonyságban, és bejelentette, hogy további 200 ezer forintot ajánlanak fel jó szívvel az alapítvány támogatására. A koncertidő a népszerű Quimby-nótával múlt el pontosan, együtt húzták végül a Z-generációval, beleállva rendesen a Küküllő-menti muzsikába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában