Segítsünk együtt!

2019.12.11. 17:30

Mit tudunk tenni a Vas megyei állami gondozott gyerekek karácsonyfája alá?

A Vas Népe is bekapcsolódik a Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Segíts a karácsonyi angyaloknak jótékonysági akciójába, amihez kedves olvasóink segítségét is várjuk.

Merklin Tímea

Jó lenne, ha mindenkihez odaérne az angyal

Fotó: © Szendi Péter

Sokan fogtak össze már tavaly is, hogy minden Vas megyei (szombathelyi, kőszegi, gencsapáti, ikervári és rumi) gyermekotthonban élő gyereknek legyen személyre szóló ajándék a fa alatt. Remélhetőleg idén is akad elég jelentkező. Iskolai osztályok, közösségek, szervezetek jelentkeztek be a hívó szóra, és összeadták a pénzüket, hogy közösen megvegyék egy-egy ismeretlen gyermeknek vagy fiatal felnőttnek a karácsonyi ajándékot. Az adakozókat az motiválja, hogy a családi és az iskolai ajándékozások tapasztalataiból jól tudják: adni jó, nagyon tudnak örülni a másik örömének. Sokan nem is először vesznek részt jótékonysági akcióban, lapunkhoz kapcsolódva.

A Vas Népe szerkesztőségének munkatársi közössége is vállalta egy gyermekkívánság teljesítését. A Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal együtt keressük azokat az iskolai és más intézményi közösségeket, szervezeteket, alapítványokat, magánszemélyeket, akik vállalnak egyet-egyet a Vas megyei állami gondozott gyermekek kívánságlistájából.

Még mindig lehet jelentkezni a [email protected] e-mail-címen. Aki rászánja magát, hogy levelet ír, és kér egy teljesítendő óhajt, azt vállalja, hogy az intézmény által kiküldendő kívánság alapján beszerzi az ajándékot, amit a gyermek szeretne karácsonyra (például: István, 8 éves, kisvasút). Az ajándékokat ünnepélyes körülmények között kapják meg a gyerekek. Aki nem tudja beszerezni az ajándékot, anyagi támogatását „vasi karácsony” megjegyzéssel átutalhatja az intézményt támogató Pro Juventute Egyesület 11747006-20170356 számú számlájára. Azok a segíteni akarók, akik nem tudnak e-mailt küldeni, jelentkezhetnek a Vas Népe városi ügyfélszolgálati irodáiban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában