Jótékonyság

2019.12.10. 07:00

Újra cipősdoboz akció! – Vas megye rászorultjai között osztják szét

Második alkalommal hirdette meg a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal és a Vas Megyéért Egyesület a Nagy Vas Megyei Cipősdoboz Akciót.

Nemes Judit

A szervezők felvették a kapcsolatot a többi között a Vas Megyei Roma Területi Nemzetiségi Önkormányzattal, a Baptista Szeretetszolgálattal, védőnőkkel, hogy segítsenek a rászorulók felkutatásában.

– Elsősorban a megye területén élő hátrányos helyzetű gyermekek részére gyűjtünk adományt. Azt kértük, hogy a becsomagolt cipős dobozokra írják rá, hány éves kislánynak vagy kisfiúnak szánják, továbbá a tartalmáról is jegyezzenek le címszavakat a csomagokra – mondta dr. Biroszné Móritz Zsuzsanna, az akció felelőse.

Dr. Balázsy Péter bízik abban, hogy idén is sokan állnak az ügy mellé
Fotó: CSG

Tavaly nagy sikere volt az akciónak, több mint 500 dobozt osztottak szét a megyében, vittek a Markusovszky kórház kis betegeinek, gyermekotthonoknak. Idén is szeretnék, ha legalább ennyi csomaggal lephetnék meg a vasi gyermekeket – erről dr. Balázsy Péter megyei jegyző beszélt. Az ajándékokat december 16-án, 16 óráig lehet leadni a megyeházi gyűjtőponton.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában