megyénk kincsei a dalok

2019.12.13. 14:32

Vasi népdalokról a Parlamentben – Földesi János és Földesi Jánosné gyűjtése

Csaknem száz, eddig nem publikált vasi népdalt tartalmazó kötetre hívta a figyelmet az Országgyűlésben V. Németh Zsolt kiemelkedőnemzeti értékekért felelős miniszteri biztos, Dél-Vas megyeországgyűlési képviselője, a kiadvány apropóján a Csoóri Sándor Programról és az értékek éltetéséről beszélt.

Bakos Ágnes

V. Németh Zsolt, a Fidesz parlamenti képviselője napirend után felszólal

Fotó: MTI/Soós Lajos

– Hiánypótló mű ez népdalkörök, népzenei együttesek számára, hiszen brácsa- és bőgőkotta is segíti ennek a kiadványnak a hasznosítását, de mindezek mellett kiváló példa is a Csoóri Sándor Alap nyújtotta lehetőségekre – mondta napirend utáni felszólalásában V. Németh Zsolt.

A Járd meg bongyor – Talpalávaló – Vasi népzene- és dallamgyűjtemény első kötetéről beszélt, amely Földesi János és Földesi Jánosné vasi népzenét oktató házaspár munkája. A kötetet Békefi Antal gyűjtése nyomán tették közzé, és csaknem száz, eddig még nem publikált Vas megyei népdalt tartalmaz, CD-melléklettel.

A népzenei értékekről szólva emlékeztetett: a táncházmódszer szerepel az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján és egyben a Hungarikumok Gyűjteményében is szereplő módszer. – Példa arra, hogy hogyan érezheti jól magát egy XXI. századi ember ősei kultúrájában – fogalmazott.

V. Németh Zsolt, a Fidesz parlamenti képviselője napirend után felszólal
Fotó: MTI/Soós Lajos

Csoóri Sándort idézte: a néptánc történetének két történelmi pillanata volt, az egyik, amikor fölkerült a színpadra, a másik, amikor visszakerült a földre, de már nem művészetként, hanem hogy tánc maradhasson, ahogy szél a szél, eső az eső. – Ez a módszer élteti a kultúrát, nem csupán megőrzi, nem csupán ápolja, hanem élteti a kultúrát. Maga a népi kultúra nem csupán valamiféle művészeti lehetőség, esztétikai élmény, hanem kimondhatjuk azt, hogy értékrend is. Jó ezt ilyenkor, adventtáján kijelenteni, amikor azt látjuk, hogy nemcsak régebbi hagyományokat őrzünk meg, hanem újak születnek – mondta felszólalásában a miniszteri biztos.

Arról beszélt, hogy a néptánc a nemi szerepkörre mutat kiváló eligazodást. – A néptáncban a karikázót lányok táncolják, a legényest fiúk, és reméljük, a legényesből nem is lesz soha leányos. Tehát eligazít bennünket maga a népi kultúra a mai értékzavaros világunkban is – fogalmazta meg V. Németh Zsolt.

Számokat is sorolt felszólalásában: az elmúlt években mintegy 10 milliárd forintot fordított erre a kormányzat, a jövő évi költségvetésben is 2 milliárd forint szolgál az együttesek, civil szervezetek támogatására, és mindez példa nélküli az elmúlt évtizedeket tekintve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában