Vasivíz: megfelel vagy sem Molnár Miklós?

Csütörtökön 9 órától Szombathelyen tart rendkívüli taggyűlést a Vasivíz Zrt. A kiküldött meghívó szerint a vezérigazgató-váltás is most kerül napirendre.

Vas Népe

Egy biztos: ha Molnár Miklóst vezérigazgatóvá választják, a közgyűlésből távoznia kell

Fotó: Cseh Gábor

Az elmúlt hetekben komoly vihart kavart a megye közéletében, hogy a szombathelyi közgyűlés a Vasivíz Zrt. vezérigazgatói posztjáról dr. Kohuth Viktor visszahívását, helyette pedig Molnár Miklósnak, a Pro Savaria Egyesület képviselőjének megválasztását javasolta. Ma kiderül: más települések képviselői is egyetértenek-e a váltással. A döntés ugyanis a társaság taggyűlésének hatáskörébe tartozik. A taggyűlés akkor határozatképes, ha a szavazati joggal rendelkező részvényesek legalább 65 százaléka képviselteti magát csütörtökön.

A vezetőváltás ügye a Vasivíz Zrt. életében nemcsak politikai okok miatt keltett viharokat, hanem komoly szakmai kérdéseket is felszínre hozott. Így hetek óta arról folyik a vita, hogy a baloldali városvezetés által megjelölt Molnár Miklós megfelel-e azoknak a

szakmai követelményeknek, melyeket a víziközmű-szolgáltatást szabályozó törvény végrehajtási rendeletében a vezérigazgató számára előírnak.

Egy biztos: ha Molnár Miklóst vezérigazgatóvá választják, a közgyűlésből távoznia kell
Fotó: Cseh Gábor

A témában Illés Károly, a Fidesz szombathelyi frakciójának vezetője a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal közszolgáltatásokért felelős elnökhelyettesétől kapott legutóbb állásfoglalást. A lapunk birtokába került levélben az elnökhelyettes egyértelműen fogalmaz: a rendelet „(...) a cégvezetőre és helyetteseire vonatkozóan – személyenként teljesülő – két konjunktív

feltételt ír elő: a jogszabályban meghatározott, megfelelő végzettséggel, szakképesítéssel, valamint legalább 5 éves víziközmű-szolgáltatásban szerzett szakmai tapasztalattal kell rendelkezzenek.”

Az elnökhelyettes levelében hangsúlyozta azt is: „(...) a Hivatal rendszeresen felügyeli a víziközmű-szolgáltatók tevékenységét. Ha a felügyelet során jogszabálysértő tényeket vagy körülményeket tár fel, a Hivatal hatósági eljárást indít és a Vksztv-ben meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhatja.”

Információink szerint az újabb állásfoglalást a Fidesz frakció eljuttatta szombathelyi városvezetés és a jegyző számára is. Ha a Vasivíz Zrt. csütörtöki taggyűlése határozatképes lesz, akkor végre kiderülhet: Molnár Miklós rendelkezik-e a legalább ötéves víziközmű-szolgáltatásban szerzett szakmai tapasztalattal. Előtte azonban a taggyűlésnek arról kell döntenie: közös megegyezéssel megszünteti-e dr. Kohuth Viktor vezérigazgató munkaviszonyát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában