Az előtér a szakértő szerint veszélyes, el kell bontani

2019.12.05. 14:00

Zsákbamacska lett a 15 millió forintos körmendi ház – Olvasónk írta, utánajártunk!

A legnagyobb bajt lambéria fedte el, de azóta már a fűtés is leállt abban a házban, amit alig több mint két hónapja vásárolt olvasónk 15 millió forintért.

Budai Dávid

Sallainé Teveli Csilla azt mutatja, mivel szembesültek, amikor leszedték a lambériát. El kell dönteniük, hogy főznek vagy fűtenek

Fotó: Szendi Péter

Egy olvasónk, Sallainé Teveli Csilla kereste meg szerkesztőségünket, mivel úgy érzi, átverték a házvásárlással. 15 millió forintot fizettek egy, a Mónus Illés utcában álló 100 négyzetméteres házért, ám kisvártatva kiderült, nem egészen azt kapták, amit reméltek. Mikor beinvitál minket a házba, egyből érezni, nincs valami meleg, ezért nem kívánkozik le rólunk a kabát, de azért persze a három kutya: Májló, Lujza és Fodor úr szívesebben van bent, mint kint. Csilla hellyel kínál az étkezőként is szolgáló előtérben, ahol azonnal feltűnnek a sarkokban és a gerendák mellett futó hatalmas rések.

A történet hónapokkal ezelőtt kezdődött, mikor meglátták az ingatlan hirdetését – kezdi a történetet Csilla – és máris mutatja a szép fehér falakat, lambériás előteret ábrázoló fotókat. Kell egy ideig nézni a képet, hogy rájöjjünk, az ott szereplő ház előtere ugyanaz, mint ahol ülünk. Mikor először megnézték az ingatlant, az eladó hangsúlyozta, ő nem árul zsákbamacskát, pedig már akkor sem a hirdetésben szereplő állapotokkal találkoztak, több intő jel is arra utalt, itt valami nincs rendben.

Először is a házban állítólag egy kisgyermekes anyuka élt albérletben, ám ennek ellentmondott a házban plafonig felhalmozott holmi. Olvasónk szerint mindez csak arra volt jó, hogy azt a látszatot keltsék, itt életvitelszerűen lehet élni, akár egy kisgyerekkel is – persze minderre már csak utólag gondolt – hangsúlyozza Csilla.

Sallainé Teveli Csilla azt mutatja, mivel szembesültek, amikor leszedték a lambériát. El kell dönteniük, hogy főznek vagy fűtenek
Fotó: Szendi Péter

Miután kiürítették a házat, szeptember 28-án költözhettek, de már ez sem ment simán, mert alig találtak fuvarost. – Talán az égiek sem akarták, hogy ideköltözzünk – mélázik el Csilla, majd sorolja, mi minden derült ki utólag. Nem sokkal a beköltözésük után például az, hogy valahol csőtörés van a házban, mivel akkor is pörgött a vízóra, amikor nem folyatták a vizet. Az eladó ugyan a javítást elvégezte, de nem állította helyre az eredeti állapotokat, a járdát összetörték, a szemét egy részét az udvaron hagyták, ráadásul régóta szivároghatott már a víz, a falak sok helyen feláztak.

Pár nappal később elhatározták, kipofozzák kicsit a házat. Amikor megbontották az előtérben a lambériaborítást, akkor szembesültek a szétnyílt, penészes falakkal. Megnézették statikussal is, aki azt mondta, bár nem életveszélyes, de veszélyes a helyzet, ezért az előteret valószínűleg el kell bontani, ami nagyjából tízmilliós költség.

A falak megerősítésére a szakértő szerint nincs lehetőség, mivel a ház megsüllyedt, a kis helyiség pedig valószínűleg utólagos hozzáépítés, de biztosat nem tudni: alaprajzot nem láttak a vevők. Bár a legnagyobb gond kétségtelenül ez, itt még nem áll meg a történet. Sokáig nem derült ki, hogy baj van a fűtéssel is: indítás után kisvártatva leállt. Kiderült, az óra mellől szivárog a gáz, így a rendszert – mivel az életveszélyes – november 13-án lezárták, az órát leszerelték, megjavításáról a szakemberhiány miatt legkorábban nyáron lehet szó.

Most árammal lehet fűteni. Azonban a hálózat nem bírja a terhelést, el kell dönteni, hogy mosnak, főznek vagy fűtenek, ráadásul az árammal való fűtés költségei igen magasak. Hogy most mi lesz, egyelőre kérdés, a vevők mindenesetre vissza szeretnék kapni a pénzüket és elköltözni innen.

Az eladó – Csilla elmondása szerint – egyedül a fűtés helyreállításának költségeit vállalta, ami nagyjából 2 millió forint, minden más kérés elől elzárkózik. Csilla a házban 17 éves lányával él, párja Ausztriában dolgozik, ritkán jön csak haza.

Bíznak abban, hogy lesz, aki segít rajtuk és hogy helyzetük megoldódik, de szomorú és hideg karácsonyra készülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában