A szajkó az erdők univerzális madara: őrködik és ültet

Horvátnádalján még sokan emlékeznek Matyira, a szajkóra, aki bejáratos volt több házhoz, és a kocsmában is rendszeres vendég volt. Röpképtelen fiókaként Táplánszentkereszten találták, kieshetett a fészekből. Egy lelkes madarász, Góczán József, a tápláni iskola tanára vette pártfogásába az állatot. Hazavitte Nádaljára, etette, nevelgette, de Matyi, miután felnőtt, nem nagyon akart elmenni, és később is visszajárt. Gyakran pihent gazdája vállán.

– A „teszkós” parizer volt a kedvence, kézből lehetett etetni, de az asztalról is szívesen lopkodta a kaját, sőt egyszer egy öreg néni kezéből elvitte a palacsintát. Rendszeresen kijött elém a vasútállomásra – meséli Góczán József.

Matyi a nádaljai szajkó sok mulatságos dolgot művelt, de beszélni és nótázni nem tanult meg. Márpedig egyes fajtársai erre is képesek. Utánozzák a rigók, ölyvek hangját. Egyes példányok tudnak ugatni, nyávogni, nyikorogni. Mátyásmadárnak is hívják, mert saját rekedtes hangján azt kiabálja: „Mátyás!”. Erre a hangra sok erdei állat nagyon figyel. Túrázók mesélték, hogy egyszer az ösvényükön muflonok pihentek. Már közel voltak, de meg sem mozdultak. Aztán elreccsentette magát a szajkó. Ekkor felpattantak és elrohantak. A vadászoknak néha jól jön ez a riasztás, megmozdulnak a vadak. Máskor viszont akár meg is hiúsíthat egy találatot.

Bár fiókáit szinte kizárólag rovarokkal eteti, ősszel és télen sok makkot is fogyaszt. Jó sokat be is spájzol télire, eldugdossa őket alkalmas helyekre. Egy részüket megtalálja, de sokról megfeledkezik. A makkok kicsíráznak, és fa lesz belőlük. Ez történt a Csepregi Állami Tangazdaság elöregedett almáskertjével is.

Varga Lászlótól, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. munkatársától megtudtuk, a rendszerváltás után több részletben zajlott itt erdőtelepítés. Ebből a folyamatból a szajkók is kivették a részüket. Az egykori ligetes szerkezetű ültetvény ideális élőhely volt számukra. Az almáskert cseres tölgyessé alakult.