olvasóink szavaztak

2020.01.29. 11:42

Frissítés: márciusban kerülhet csapvíz a képviselők elé

A jövőben cukrozott üdítő helyett csapvíz kerüljön a bizottsági tagok elé – erről tavaly májusban határozott a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága. Most úgy tűnik: hiába dolgozik klímapolitikáért felelős tanácsnok a városvezetésben, a bizottsággal együtt az LMP-s kezdeményezés is a múlté.

Vas Népe

Szombathely, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

„Az üdítő helyett víz található az asztalon, ez részben az új idők jelét jelenti. Az LMP javaslatára, név szerint Horváth Zoltán javaslatára nem cukros üdítőket, hanem csapvizet, mégpedig a Vasivíz Zrt. által produkált csapvizet népszerűsítik azzal, hogy azt helyezik el az asztalokon” – dr. Ipkovich György, a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke mondta ezt tavaly májusban, mielőtt szavazásra tette volna fel a későbbi bizottsági határozatot. A bizottság akkor úgy döntött: „az ülésein ezt követően csapvíz kerül kihelyezésre az asztalokra.”

Az akkori bizottsági döntést Ipkovich a közgyűlésben nem csak ismertette, hanem a testület számára a gyakorlat átvételét is javasolta. „Ajánlják ezt az eljárást a csapvízzel kapcsolatban a közgyűlés felé is. Ez kvázi jelzés lehet részben a takarékosságra, részben a természetszeretetre, részben a Vasivíz kiváló vasi víz minőségű termékére” – olvasható a tavaly májusi közgyűlés jegyzőkönyvében. A téma napirendi ponttá nem vált, de a hozzászólásokból látszik, párt-hovatartozástól függetlenül egyetértés volt abban: a közgyűlési asztalokra kerüljön csapvíz is.

A téma fontosságát mutatta, hogy pár héttel később, az LMP két szombathelyi politikusa, Németh Ákos és Horváth Zoltán sajtótájékoztatón arról beszélt: apró lépésekkel haladnak afelé, hogy a megyeszékhely zöldebb várossá váljon. Ennek egyik eleme Horváth Zoltán szerint az volt, hogy cukrozott üdítők helyett csapvíz kerül a bizottsági és közgyűlési üléseken az asztalokra. Szólt arról is, hogy ezzel a város a környezetterhelést csökkenti, hiszen a döntéssel kevesebb üres palackot termelnek.

Most úgy tűnik: a baloldali összefogás tagjai csak beszéltek a döntés fontosságáról, annak megvalósítását tett nem követte: egyszer sem került alternatívaként csapvíz a közgyűlési asztalokra.

Igaz, Horváth Zoltán közben politikai szerepvállalását háttérbe szorítva megpályázta az Agora Szombathelyi Kulturális Központ igazgatói székét. Egyedüli jelentkezőként pedig jó esélye van arra, hogy holnap a közgyűlés megszavazza öt évre szóló kinevezését.

A városvezetésben ugyanakkor helyet kapott Németh Ákos, aki klímapolitikai tanácsnokként dolgozik. A témában elküldtük a klímapolitikáért felelős tanácsnoknak kérdéseinket, amennyiben válaszol rá, közzétesszük.

Cikkünkre Németh Ákos tanácsnok (LMP) úgy reagált: „ A hiteles és pontos tájékoztatás jegyében megjegyezném azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a korábbi kezdeményezésünket Lendvai Ferenc, a Fidesz-KDNP akkori frakcióvezetője torpedózta meg még 2019 májusában. A város honlapján elérhető jegyzőkönyv tanúsága szerint a következőket mondta: „egy hosszú Közgyűlésen, amikor egy kis energiához szeretne jutni az ember, akkor lehet, hogy egy kóla jól esik már este 10 órakor”.

Felvetésünkre, hogy tavaly májusban a Fidesz frakciónak nem volt többsége a közgyűlésben, akkor hogyan torpedózta volna meg a javaslatot Lendvai Ferenc frakcióvezető, a tanácsnok úgy válaszolt: ”A „megtorpedózás” alatt azt értettem, hogy Lendvai Ferenc képviselőtársam (nem mellesleg a Vasivíz Zrt. kommunikációs szakreferense) akkor nem értett egyet 100 százalékosan az üdítők csapvízre való cseréjével, így nem volt teljes konszenzus a képviselők közt.„

A tanácsnoktól megtudtuk, a javaslatot nem vetették el, február első hetében a bizottsági elnökökhöz eljuttat egy támogatói nyilatkozatot az üdítők cseréjéről, és bízva az egyetértésben, a márciusi közgyűlésen már valóban csapvíz kerülhet a képviselők elé.

Közben lezártuk szavazásunkat is: a voksolók 39 százaléka úgy véli, ez megint csak kampánytéma volt, 22 százalékuk szerint a képviselők lelkes vaol.hu olvasók és a holnapi közgyűlésen már lesz csapvíz az asztalokon, míg 38 százalékukat nem érdekli, hogy mit isznak a politikusok. Köszönjük a szavazatokat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában