2020.01.10. 07:47
Elismerés kimagasló intézményvezetői munkáért
Évente értékeli az intézményvezetők munkáját a Szombathelyi Tankerületi Központ – 2019-ben hatan kaptak elismerést, köztük a Hatos-iskola vezetője.
Molnár Krisztina: „Egyedül kevés lennék bármilyen terv, ötlet, innováció megvalósításához
Fotó: Szendi Péter
„Molnár Krisztina elkötelezett az iskola és a tanulók fejlesztésében és folyamatosan frissíti szakmai tudását. Példaértékű az együttműködése az iskolát támogató szervezetekkel, a fenntartóval és a szülőkkel. Pedagógiai gyakorlatukban kiemelt figyelmet kap a sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű tanulók differenciált oktatása, nevelése. Az intézmény kiemelkedő teljesítményt nyújtott az Erasmus- és az EFOP pályázatokban” – hangzott el méltatásában.

Fotó: Szendi Péter
– Hatalmas megtiszteltetés ért, amire egyáltalán nem számítottam. Nagyon hálás vagyok a csaknem harminc pedagógusnak és az iskola dolgozóinak, akik mindig mögöttem állnak. Az elképzeléseim valóra váltásában nagy szerepe van még a családomnak, elsősorban édesanyámnak – mondta a vezető.
Az elmúlt évek mérföldköveiként említette, hogy bevezették az egész napos oktatást az 1. és a 2. osztályban. Pályáznak is – 2019-ben az informális tanulási lehetőségeket célozták, és nyert az Erasmus-projektjük. Új kezdeményezés a boldog iskola. A művészeti iskolát több mint tíz éve vezeti Molnár Krisztina.