Erőszak

2020.01.23. 16:08

Fodrász és vendége verekedett össze egy vasi üzletben – Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek

További két ügyben is közleményt adott ki a Szombathelyi Járási Ügyészség.

vaol.hu

Fotó: Pixabay

A Szombathelyi Járási Ügyészség hivatalos közleményben tájékoztatta lapunkat három Vas megyében történt üggyel kapcsolatosan:

Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a fodrásszal és vendégével szemben, akik a vád szerint 2019 júliusában, egy Vas megyei fodrászüzletben kölcsönösen bántalmazták egymást, és mindketten a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedtek. A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Tájékoztatom továbbá, hogy a Sárvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2019 júliusában egy gépkocsi utasaként közlekedett Celldömölk felől Mersevát irányába, amikor szóváltásba keveredett a segédmotoros kerékpáron közlekedő két kiskorú fiúval. A szóváltás miatt a személygépkocsi és a segédmotoros kerékpár is megállt, majd a vádlott kiszállt az autóból és úgy meglökte a segédmotoros kerékpár vezetőjét, hogy az a földre esett. Az autó utasának ezen kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

Tájékoztatom továbbá arról is, hogy a Körmendi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2019 áprilisában egy őrségi településen, a köztük lévő nézeteltérés miatt a lakásukban egy széken ülő élettársát a székkel együtt fellökte. A sértett a lökés következtében a földre esett, és 8 napon túl gyógyuló, 6-8 hét tényleges gyógytartamú súlyos sérülést szenvedett.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Körmendi Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában