az ülésen döntöttek, de még nincs vége

2020.01.21. 15:49

Savaria Szálló: Lehet, hogy csak trükközik a felszámoló?

A gazdasági és jogi bizottság nem támogatja a Savaria Szálló megvásárlását. A mai bizottsági ülésen szó esett arról is, hogy a kampányígéretek miatt került az önkormányzat ebbe a helyzetbe.

Vas Népe

Döntött a közgyűlés a Nagyszálló ügyével kapcsolatosan

Fotó: Cseh Gábor

Mintegy negyvenöt perc alatt döntött a gazdasági és jogi bizottság az előterjesztésről, amiben önkormányzat Savaria Szállóra vonatkozó elővásárlási jogával kapcsolatos kérdésben foglaltak állást a tagok. A bizottság kilenc igen, három tartózkodó szavazat mellett határozott arról: nem támogatja, hogy az önkormányzat éljen a Nagyszállóra vonatkozó elővásárlási jogával, és közel 600 millió forintért megvegye a belvárosi ingatlant.

Az ülésen Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely!) bizottsági elnök kifejtette: az idei költségvetésben számos komoly tétellel kell számolnia az önkormányzatnak. Így míg tavaly 800 millió forint szolidaritási adót fizetett az önkormányzat a központi költségvetésbe, addig 2020-ban ennek összege már 1,2 milliárd forintra rúg.

Dr. Ipkovich György külsős bizottsági tag (Éljen Szombathely) kérdésére dr. Károlyi Ákos jegyző arról tájékoztatott, hogy az önkormányzatot sem a felszámoló, sem pedig az ingatlanra ajánlatot tevő cég képviselője nem kereste akár a parkolás miatt, akár az ingatlanra vonatkozó kötöttségek miatt.

Molnár Miklós képviselő (Pro Savaria) arra hívta fel a figyelmet: Ha a város nem él az elővásárlási jogával, ez az adásvételi szerződés azonnal hatályba lép. Amennyiben mégis elállnak ettől a szerződéstől a felek, akkor szerinte a felszámoló a hitelezőket károsította meg. Így akár a felszámoló névjegyzékből való törlését is kezdeményezheti a város. Molnár hozzátette még, az összes körülmény arra utalhat: a felszámoló trükközése állhat az ajánlat mögött. Ezt az idő fogja eldönteni. Majd szólt arról is, hogy sok más mellett a korábbi kampányígéret lehet ennek egyik oka.

Az ülés során kiderült az is, hogy az adásvételi szerződésben szerepel egy olyan passzus, amely lehetővé teszi: amennyiben a megadott határidőig nem fizet az ajánlattevő a felszámoló cégnek, utóbbi elállhat szerződéstől. Az „csak” a 11 millió forint biztosítékot veszíti el az „elmulasztott üzlettel”.

Dr. Takátsné dr. Tenki Mária belvárosi képviselő (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy bár jogszerűnek tűnik az adásvételi szerződés, a Fidesz frakció tartózkodni fog a szavazásnál. Az pedig a következő időszakban dől el, hogy valós befektetői szándék van-e a vételi ajánlat mögött. A képviselő hangsúlyozta azt is, amennyiben a mostani adásvétel meghiúsul, a későbbi értékesítést segíteni fogja az a 120 férőhelyes belvárosi parkoló, aminek műszaki átadása megtörtént, és amelynek megvalósításáért az előző városvezetés sokat tett.

Ismert: a közgyűlés holnap 9 órakor rendkívüli ülésén dönt arról, hogy az önkormányzat él-e az épületre vonatkozó elővásárlási jogával. Többször megírtuk: dr. Nemény András még polgármesterjelöltként az ingatlan előtt tartott sajtótájékoztatón szorgalmazta: a város vegye meg a Nagyszállót!

 

Kerestük telefonon a felszámolócég ügyvezetőjét, hogy kommentálja a felvetéseket. Egyelőre még nem sikerült elérnünk őket.

 

Korábban írtuk:

[embed]https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/miert-kell-az-onkormanyzatnak-afat-fizetnie-ha-megvasarolja-a-savaria-szallot-3497868/[/embed]

[embed]https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/vajon-kie-lesz-a-savaria-szallo-olvasoinkat-is-megkerdeztuk-3477423/[/embed]

[embed]https://www.vaol.hu/vezeto-hirek/itt-a-lehetoseg-ismet-elado-a-nagyszallo-3394014/[/embed]

[embed]https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/megvennek-a-savaria-szallot-470-millio-forintert-3468048/[/embed]

Ha a kultikus épület történetével kapcsolatos cikkeinket pedig itt találja:

[embed]https://www.vaol.hu/kultura/helyi-kultura/1985-majus-17-en-nyilhatott-meg-a-felujitott-nagyszallo-1700628/[/embed]

[embed]https://www.vaol.hu/kiegeszito-rovat/igy-szepult-a-nagyszallo-1681351/[/embed]

[embed]https://www.vaol.hu/hirek/megallt-az-ido-1535095/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában