2020.01.28. 07:00
Sárvári Tinódis diákok utaztak Strassburga, sőt a plenáris ülésen is kérdezhettek
Január 16-án négynapos kirándulásra indult a Tinódi-gimnázium 11. B osztálya. Úti céljuk a strasbourgi Európai Parlament volt.
Sárvári diákok az európai politika fellegvárában
Fotó: Vas Népe
A gimnáziumban hagyománya van az uniós ismeretek oktatásának, több alkalommal szerepeltek eredményesen az európai uniós 4 for Europe versenyen. Így volt ez idén is: a tavalyi sikerüket folytatva ismét bejutottak az országos döntőbe. Szeptemberben pedig sikeresen pályáztak az Európai Parlament Nagykövet iskolája programba, melybe idén húsz iskolából kilenc került be – a Tinódi az egyedüli Vas megyei köztük.
A programban megközelítőleg ötven iskola vesz részt jelenleg, amely keretet már nem igazán tervezik bővíteni a jövőben. A program révén elindulhattak az Euroscola elnevezésű online vetélkedőn, ahol elsősorban az EU-ról szóló – kulturális, földrajzi, történelmi és az unió működésével kapcsolatos – kérdésekre kellett választ adniuk a diákoknak. Az éles verseny rendkívül nehéznek bizonyult, ám a sárvári csapat remekül helytállt: elnyerték az európai parlamenti látogatás jogát.
Huszonegy EU-tagállam képviseltette magát az eseményen Máltától Svédországon át egészen Németországig. Az egész napos látogatáson igazi képviselőnek érezhették magukat a gyerekek: Franciaország egyik európai parlamenti képviselője egy plenáris ülésen fogadta a nemzetközi ifjúság kérdéseit. Később minden csoport bemutathatta országát és iskoláját. Délután munkacsoportokban különböző témákat tárgyalhattak ki, melyekben javaslatot is tehettek.

Fotó: Vas Népe
Ezeket egy újbóli plenáris ülésen felterjeszthették, végül szavaztak azok elfogadásáról. Napközben még egy vetélkedő várt rájuk, az úgynevezett Eurog ame, ahol vegyes nemzetiségű csapatokban kellett választ adniuk a különböző nyelveken feltett kérdésekre.
Végül egy ünnepélyes ceremónián minden „diákképviselő” bevonult országa zászlaját tartva, majd felcsendült az Európai Unió himnusza. – Egyáltalán az, hogy Strasbourgba utazhattunk, és belépést nyerhettünk az Európai Parlamentbe, ahol az egész napunkat tölthettük, hatalmas élmény volt a gyerekeknek – fogalmazott felkészítő tanáruk, Csejteiné Libricz Henriett. Kirándulásra is volt idő.