13 éves kislány az érintett

2020.01.21. 20:55

Szexuális viszony miatt zsarolták a szombathelyi taxist

Kiskorúval folytatott szexuális viszony az egyik, zsarolás a másik oldalon: ha bebizonyosodik az érintettek bűnössége, akár ötéves szabadságvesztést is kaphatnak.

Vas Népe

A taxis egy ideig fizetett a zsarolóknak, végül feljelentést tett a rendőrségen

Fotó: Illusztráció: Szendi Péter

Több forrásból is úgy értesültünk, hogy egy szombathelyi taxis szexuális kapcsolatot létesített egy 13 éves lánnyal, ám annak családja később megzsarolta, hogy ha nem fizet, feljelentik „liliomtiprásért”.

A taxis egy ideig fizetett, de egy idő után megelégelte, és ő maga tett feljelentést zsarolás miatt.

A Szombathelyi Rendőrkapitányságtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy büntetőeljárás folyik az ügyben, azonban tekintettel arra, hogy folyamatban lévő eljárásról van szó, bővebb információt nem adhatnak. Ezért egy jogász segítségével megpróbáljuk felvázolni, hogy az ügynek milyen kimenetelei lehetnek.

– Több verzió is lehetséges, függően attól, hogy melyik fél milyen bizonyítékot tud állításai alátámasztására a nyomozó hatóság rendelkezésére bocsátani – hallottuk dr. Horváth Ákos Milán ügyvédtől. Hozzátette: amennyiben bizonyíthatóan történt szexuális visszaélés, tehát, ha a taxis – aki betöltötte már a 18. életévét – valóban szexuális kapcsolatba lépett egy 14. életévét még be nem töltött lánnyal, akkor a törvény értelmében egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A taxis egy ideig fizetett a zsarolóknak, végül feljelentést tett a rendőrségen
Illusztráció: Szendi Péter

A másik oldalról pedig: ha bebizonyosodik, hogy a lány családja valóban többször, különféle pénzösszegeket zsarolt ki a taxistól azzal, hogy ha nem fizet, feljelentik, akkor az elkövető vagy elkövetők a törvény értelmében szintén egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak – tudtuk meg a szakembertől.

Az ügy kimenetele a bizonyítékokon, ezáltal a bizonyításon alapul. Amennyiben a szexuális visszaélést nézzük, gyakori az a védekezés, miszerint a vádlott nem tudott arról, hogy az, akivel szexuális cselekményt végzett, még nem töltötte be a 14. életévét. A nyomozó hatóságnak továbbá minden esetben vizsgálnia kell, hogy az eljárás alá vont személy a cselekménykor már betöltötte-e a 18. életévét, ugyanis ha még nem volt nagykorú, viszont a „sértett” már betöltötte a 12. életévét, akkor a cselekmény nem tényállásszerű (vagyis: nem bűncselekmény), tehát az „elkövető” nem vonható felelősségre szexuális zaklatásért.

Ez utóbbi a 2013-ban bevezetett Btk.-módosításnak köszönhető, amikor a jogalkotó a jogszabályt ahhoz a tényhez igazította, hogy egyre többen veszítik el az ártatlanságukat már általános iskolás korukban. A bűncselekmény neve ekkor változott, a pejoratív „megrontás”-ról, szexuális visszaélésre.

Más az ügy megítélése, ha a szexuális cselekmény nem volt konszenzusos, mivel ebben az esetben már szexuális erőszakról beszélhetünk, amit ha 18. életévét be nem töltött személy sérelmére követnek el, akkor az öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Minden azon múlik, ki mit tud majd bizonyítani, mondta dr. Horváth Ákos Milán ügyvéd
Fotó: Horváth Balázs

A zsarolás büntetési tétele alapesetben megegyezik a szexuális visszaélés alapesetével, így annak elkövetője is hasonló büntetésre számíthat, de hogy végül mi lesz az alkalmazott joghátrány, az sok mindentől függ, például, hogy az elkövető korábban volt-e már büntetve, és az is számít persze, hogy mit követett el. Ha a konkrét esetben a bizonyítás során az derülne ki, hogy a taxist kvázi csapdába csalták, az nyilván súlyosabban minősülne.

Az általunk megkérdezett jogász elárulta azt is, hogy az utóbbi időben több hasonló esettel találkozott, ahol – anyagi haszonszerzés érdekében – csak blöff volt, hogy a „sértett” kiskorú – a konkrét ügyben persze majd a bizonyítási eljárás fog tisztázni minden kérdést.

A szakember hangsúlyozta: a tények konkrét ismerete nélkül az ügyről több nem mondható el, de egy biztos: ha mindkét bűncselekmény kapcsán megindul a büntetőeljárás és az ügyészség vádat emel az ügy szereplőivel szemben, akkor beismerés esetén – a most hatályos büntetőeljárási törvény alapján – már az előkészítő ülésen jogerős ítélet születhet, amely valószínűleg enyhébb lesz, mint ha a bíróság – tárgyalások sorát tartva – hozna ítéletet.

A rendőrség regisztrált bűncselekményeket listázó Bűnügyi Statisztikai Rendszere szerint Vas megyében 2016-ban négy, 2017-ben hat, míg 2018-ban tizenhat zsarolásos eset történt. Szexuális visszaélésből 2016-ban és 2017-ben egy-egy, 2018-ban pedig kettő volt a megyében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában