2020.01.07. 20:59
Szombathelyre érkezett a Jószolgálat-díj 2018–19-es díjazottjait bemutató vándorkiállítás
Harmadik és egyben utolsó állomásaként kedden a vasi megyeszékhelyre érkezett a Jószolgálat-díj 2018–19-es díjazottjait bemutató vándorkiállítás.
A Fő téri jószolgálati tárlat megnyitóján Fotó: Cseh Gábor
Fotó: © Cseh Gábor
Az ünnepélyes megnyitón Gáspár Judit, a díj szóvivője beszélt arról, hogy a Jószolgálat-díjat Báró Twickel György hozta létre édesanyja, Twickel-Zichy Mária Terézia grófnő emlékére. A grófnő elsősorban azért élt és dolgozott, hogy minél több rászorulónak adjon segítő kezet. A 2016-ban alapított díjjal hivatásos és önkéntes szociális segítők munkáját értékelik. Az elismerés évről évre népszerűbb, tavaly már több mint 800 nevezést fogadtak, köztük a határon túlról is.

A keddi ünnepélyes kiállításmegnyitón Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász vezetője, a Jószolgálat-díj 2018/19. évi életműdíjasa mondott beszédet. Az elmúlt 28 év munkájáról beszámolva köszönetét fejezte ki annak a közel nyolcszáz önkéntes és mintegy száz főállású karitász dolgozónak, a plébániákon dolgozó szorgalmas munkatársaknak, akik nélkül nem lehetne sikeres az időseket, szenvedélybetegeket, gyermekeket segítő munka. Megemlékezett néhai munkatársáról, Győrváry Editről, kifejezte háláját Horváth József atyának. A város részéről Horváth Soma alpolgármester, a megye részéről pedig Balázsy Péter főjegyző köszöntötte a díjazottat.
Az elmúlt év Jószolgálat-díjas szociális munkásait, példamutató közösségeit bemutató kiállítást a Fő téren állították fel – február 5-ig minden járókelő megtekintheti.