Kunits Mihály vasi utazásai

2020.01.25. 20:00

Tilcsik György német újságban talált magyar szerzőt, aki a körmendi hegyi rizs-termesztésről is írt

Tilcsik György német újságban talált magyar szerzőt, aki a gotthárdi selyemhernyó-tenyésztésről és a körmendi hegyi rizstermesztésről is írt.

Merklin Tímea

Dr. Tilcsik György levéltár-igazgató kutatásai során bukkant a leírásokra

Fotó: Unger Tamás

Nagy kaland a kutatómunka, a régi újságok között búvárkodva néha a véletlen is ad forrásokat. Dr. Tilcsik György mást keresett, amikor Vas megyére nézve újabb kincset talált.

Kiss Gábor és Derdák Ferenc keresték meg a bogáti kastélyról szóló kutatásukkal, tudni vélték, hogy az Allgemeine Deutsche Garten Zeitungban jelent meg anno róla egy cikk. Dr. Tilcsik György ezt kezdte keresni az interneten, ahol ma már sok lap hozzáférhető, meg is találta, és merő kíváncsiságból végignézte a kiadvány minden évfolyamát, talál-e Vas megyei vonatkozásokat. Így akadt fenn a merítőhálón Kunits Mihály szerző, aki a leírásaival a dokumentumriport készítésének előfutára volt a 19. század első felében.

Az 1820-as évek elején utazgatott az országban, értékes birtokokat keresett fel, hogy építészeti, természeti és kulturális helyzetüket, környezetüket bemutassa. Igényessége és alapossága párosította az objektivitást a szubjektivitással, így érdekes és a helytörténet számára is fontos írások születtek. „Megváltoztathatatlan alapelvem marad e mű esetében – szögezte le egy írása végén –, hogy nem írok olyan dologról, amit magam nem láttam, nem tekintettem meg, nem jártam be, nem vizsgáltam át, és nem próbáltam ki, és nem beszéltem meg azokat olyan emberekkel is, akik helyi és tárgyi ismeretekkel rendelkeznek.”

Az utazó Kunits Mihály ambícióit támogatták mecénások, akiknek segítségével 1824-ben könyvet tudott kiadni, amelyben 43 objektumot ír le, köztük hat Vas vármegyei uradalmat. Ezt is megtalálta Tilcsik György, digitalizált formában, lemezen tudta megmutatni. Kunits élete nagy részét nem Magyarországon élte, ezért itthon kevéssé ismert szerző. Német nyelven publikált, megörökítette a ma már nem hazánkhoz tartozó települések történeteit is, azok aktuális életmódjába és a fenntartáshoz szükséges kelléktárba is betekintést nyújtva. Pillanatképeket rajzolt történelmi előzményekkel együtt, a mezőgazdasági kultúrában a modern módszerek után kutatott, érdekelték a szép kertek, parkok. A levéltáros feldolgozta Kunits hat vasi uradalomról szóló anyagát, és öt részben publikálta a Vasi Honismereti és Helytörténeti Közleményekben. Ezek között olvashatunk a Batthyány család németújvári és körmendi uradalmáról, Széchényi Pál gróf apáti és Erdődy György gróf vörösvári, illetve gyepüfüzesi uradalmáról is.

Dr. Tilcsik György levéltár-igazgató kutatásai során bukkant a leírásokra
Fotó: Unger Tamás

Kunits Mihály 1820-ban járt Szentgotthárdon is, bemutatta a ciszterci rend szentgotthárdi uradalmának értékeit, visszatekintve az apátság III. Béla király alatt történt megalapításáig. Az apátsághoz 28 település és hét plébánia tartozott. A mezővárosban akkor sok dohányt, kukoricát, burgonyát, hajdinát termesztettek; a „dohányparasztok” Stájerországban tudták eladni az árut. Kunits kiválónak találta az állattenyésztést, a lóheretermesztést, a borászatot. Kiemelte a Rábára telepített uradalmi liszt- és fűrészmalmot, valamint a csatorna zsilipjét és gátjait, amely vízművek Schuller Ferenc ács és gépész nevéhez fűződnek. Dicsérőleg szólt Madarász István vármegyei kerületi biztos méhészetéről és selyemhernyó-tenyészetéről, amellyel „a falusi népnek is útmutatást adott”. Példaértékű volt szederfaültetvénye.

Kunits utazásai során úgy találta, hogy a szentgotthárdi apátságot fekvése, földje, fejlődő ipara, terményei és termékei Vas vármegye „csaknem” legszebb uradalmává teszik. Nem kevésbé rajongott Batthyány Fülöp herceg körmendi uradalmáért, amit szintén 1820-ban látogatott meg; egyébként is jellemző a szerzőre, hogy lelkesedéssel szövi át az írásait, bevonva az olvasót az élménybe, hogy úgy érezhesse magát, mintha ő is ott járna. A Körmend mezővárosban természetesen a hercegi uradalom központja, a kastély és a park kötötték le Kunits figyelmét, kifejtve, hogy a földesúri lakóhely „környékének kulturáltsága nagyot nőtt”. A kastélyban tartották a vármegyei közgyűléseket, és itt ülésezett a vármegyei törvényszék (amelynek a börtöne is itt volt, míg Szombathelyre át nem helyezték a 18. század végén) – így járult hozzá a fenséges birtokos „a vidék közigényeinek teljesítéséhez”.

Az itt élők földműveléssel, kézműiparral, mesterségekkel és kereskedelemmel foglalkoztak. A kastély kincsei közül a szerző kiemelte a fegyver- és nyereggyűjteményt, valamint a „hasznos találmány” (mezőgazdasági gépek, hidak, épületek) makettjeit. A park része volt egy virágoskert, egy díszkert, a nevelőkert két narancsházzal és egy ananászházzal, a gyümölcsöskert a legjobb, legnemesebb gyümölcsfajtákkal, valamint a faiskola, amiben egzotikus fák is voltak. Kunits leírta, hogy 1819-ben érkeztek az első hegyirizs-magok Körmendre: Bécsből küldték a hercegi főkertésznek termesztési próbára. Ő a magokat elvetette, 367 teli szemet kapott, majd az egészségre jótékony hatással lévő ültetvényből a császár- és királynénak is vittek mintapéldányokat. Érdekesség, hogy Körmend micsoda csomópont volt akkoriban, nyolc út kereszteződött a városban: a bécsi postaút (ezen volt Körmendtől az első postaállomás Szombathely), a Zágrábba (és Károlyvárosba/Karlovácra, és Fiumébe) menő postaút, a Grazba vezető, az Eszékre vivő, illetve a Budára vezető postaút.

Kereskedelmi és katonai út ment Körmendről Rumba, valamint Güssingbe/Németújvárra, továbbá Őriszentpéteren át a stájerországi Radkersburgba; utóbbi irányba a gabonaterményt, a gubacsot és a gyapjút vitték. Kunits megjegyzi, hogy a körmendi vármegyei biztosi hivatal a „legnagyobb, legnehezebb és legterhesebb” az egész vármegyében, mert a város egyben katonai állomás is: a francia háborúk első hat évében 170 ezer ember vonult itt át, amely megduplázódik, ha hozzáadjuk az 1805-09 közötti háborús éveket. A szerző kifejezi lenyűgözöttségét a helyi hivatal élén álló vármegyei biztos tevékenysége iránt, csodálván „kitartó erőfeszítéseit”. Nem tudni, de lehet, hogy ő is Kunits utazásainak és az azok nyomán kiadott könyvének mecénása volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában