Család és támogatás

2020.02.12. 20:05

A családbarát intézkedéseket, a bölcsődék állami támogatását is bemutatták Szombathelyen szerdán

Az országos körút negyedik helyszíneként Szombathelyen szervezett megyei szintű tájékoztató napot a Vas Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére.

Lakosi Gabriella

Az előtérben Kottáné dr. Baranyi Mária Erzsébet

Fotó: Szendi Péter

Előadásokkal várták a téma iránt érdeklődőket. A megnyitón Balázsy Péter megyei jegyző elmondta, miközben épül a családbarát ország, itt helyben a megyét is családbaráttá szeretnék tenni. Ennek jó mutatója, hogy tavaly másodszor nyerte el a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal az országos családbarát címet, egyedüliként a megyéből.

A Vas Megyei Közgyűlés pedig megalapította a Családbarát Munkahely díjakat. Munkáltatók és munkahelyi vezetők is elnyerhetik a címet. Ezen kívül létrehozták a Család és Karrier pontot és dolgoznak a bölcsődék felújításán is. Hozzátette: hisz abban, hogy a munka és a család összeegyeztethető. Kottáné dr. Baranyi Mária Erzsébet, az Emmi Családügyi Támogatási Főosztályának főosztályvezetője beszélt a babaváró támogatás, a csok, a jelzáloghitelhez nyújtott támogatás, a négy- vagy többgyerekes anyák szja-mentességének, az autóvásárlási program és a nagyszülői gyed feltételeiről is. Szó volt a bölcsődei programról.

Az előtérben Kottáné dr. Baranyi Mária Erzsébet
Fotó: Szendi Péter

Elhangzott: 2022-re a kormány céljai szerint már 70 ezer férőhely áll majd országosan a szülők rendelkezésére. A vasi adatok pedig már most is jól tükrözik ezt a szándékot: 2010-ben 742 bölcsődei férőhely volt megyénkben, 2020-ban pedig már több mint háromszázzal nőtt a számuk, 1046-ra.

Míg nyolc éve a három év alattiak 11.3 százaléka vette igénybe a közoktatás ezen formáját, ma már 15.6 százalék. Az érdeklődők hallhattak még a bölcsőde engedélyezésének folyamatáról és a jelenleg érvényben lévő tűzvédelmi előírásokról is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában