elkészültek a munkálatokkal

2020.02.20. 07:00

Elkészült a „sárga ház” Őriszentpéteren

Befejezték a felújítási munkákat a település szívében található, úgynevezett „sárga házon”. Jelenleg a keresik a bérlőket – vállalkozásokat, kereskedelmi egységeket – amelyek a helyi lakosság igényeinek kielégítésére koncentrálnak.

Nemes Judit

Információs iroda is működik majd az épületben Fotó: Szendi Péter

Fotó: © Szendi Péter

Tavaly március 12-én lépett új szakaszába az Őriszentpéter központjában található „sárga ház” felújítása, akkor írták alá a kivitelezésre vonatkozó szerződést a közbeszerzési eljáráson nyertes céggel, idén februárban pedig elkészültek a munkálatokkal.

– A legutóbbi testületi ülésen tárgyaltuk az épület „benépesítésének” lehetőségét. Elkezdtük hirdetni a beköltözési lehetőséget, már eddig három-négy vállalkozás nézte meg a különböző nagyságú, 15-65 négyzetméteres helyiségeket – mondta el érdeklődésünkre Őr Zoltán.

Információs iroda is működik majd az épületben Fotó: Szendi Péter

A bérbe adandó helyiségek mellett információs iroda és ajándékbolt is kerül a tervek szerint a földszintre:

– Megjelent egy Őriszentpéter album, továbbá készültek a környezettudatosság jegyében vászontáskák is, ezeket szeretnénk újranyomtatni és ajándéktárgyként elérhetővé tenni ebben a helyiségben – a bögrék, hűtőmágnesek, képeslapok mellett. Információs irodaként is működne, és egy korábbi őrségi vásári kiállítás díszlet­anyagából a parasztházbelsőt installációval mutatnánk meg – fűzte hozzá.

Őr Zoltán kiemelte: elkészült az Őrségi Vadászati Kiállítás épülete, ezért egyszerre kell megoldaniuk a két létesítmény fenntartható működését, ennek a megtervezése jelenti a következő kihívást az önkormányzat számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában