Újra és újra visszaül az iskolapadba

2020.02.25. 17:30

Három munkahelyen teljesít, PhD-zik, családanya és zontián Horváthné Kocsis Henrietta

Horváthné Kocsis Henrietta fordított utat járt be, mint a fiatalok többsége: 34 évesen, három fiú édesanyjaként vágott neki a továbbtanulásnak. Azóta sem vesztett a lendületéből, sőt, mintha három ember munkáját végezné, annyit dolgozik. Racionális, szelíden határozott, igazi vezető alkat kifogyhatatlan energiatartalékokkal.

Tóth Kata

Horváthné Kocsis Henrietta körül most minden kerek

Fotó: Szendi Péter

Több mint négyoldalas a szombathelyi székhelyű Örökzöld Kertészet kereskedelmi vezetőjének önéletrajza: 2018-ban kezdett PhD-képzéséhez írta a részletes CV-t. Azóta újabb pontokkal – munkahelyekkel – bővült a dokumentum: Heni, amellett, hogy a kertészetben lát el felelős pozíciót, egy bankcsoport (az OTP Pénzügyi Pont Zrt.) területi értékesítési vezetője és egy fotovoltaikus (napelemes) rendszereket értékesítő csoport (EU-Solar Zrt.) munkáját koordinálja a nyugati régióban. Nagy utat járt be húsz év alatt, mondhatni, diplomahalmozó, de minden lépését szakmai ok indokolja.

Békéscsabán nőtt fel, a rendszerváltásig ott élt a családjuk, és bár a szülei szerették a munkájukat, vállalkozóvá akartak válni, ennek a nyugati határszélen látták biztosítékát. Vendéglátással foglalkoztak néhány évig Csepregen, mindkét lányuk vendéglátós végzettséget szerzett, a sors azonban úgy hozta, hogy Heni nem érezte magáénak ezt a területet. 21 éves koráig mégis üzletvezető volt egy szórakozóhelyen. Az eredetileg orvosi pályára készülő lány 15 évesen ismerte meg a leendő férjét, 21 éves volt, amikor megszületett az első gyermekük, aztán két-két év különbséggel érkezett hozzájuk még két fiú a családba. 25 évesen már nagycsaládos volt Heni – a legkisebb fiú egyéves korában kezdett Szombathelyen részmunkaidős állást keresni.

A munkaügyi központ két lehetőséget ajánlott: mehetett montírozónak egy nyomdába vagy kutyanyakörv-díszítőnek egy műhelybe – és bár fogalma sem volt, mit takar az elnevezés, az előbbit választotta. A Géfin Gyula utcai nyomdában szeretettel fogadták. Néhány hónap alatt az összes munkafolyamatot elsajátította, besegített az adminisztrációba, és nem sokkal azután, hogy a nyomdavezető távozott, őt kérték fel a pozícióra. Elfogadta a kihívást, nyolc évig végezte a gyártás-előkészítést és vezette a nyomdát, ami végül 2009-ben zárt be. Voltak előjelei a megszűnésnek, éppen ezért már korábban (2008-ban) elkezdett tanulni: logisztikai műszaki menedzserasszisztens tanfolyamot végzett, ezzel párhuzamosan nemzetközi szállítmányozási ügyintéző és kereskedelmi ügyintéző végzettséget is szerzett.

Látva a képességeit és a teherbírását, az osztályfőnöke rábeszélte, menjen egyetemre. 2012-ben közgazdászképzésre iratkozott be a Nyugat-magyarországi Egyetemre, rögtön a diplomaszerzés után 2016-ban mesterképzésre. 2018-ban okleveles közgazdász lett vezetés és szervezés szakon. Mindkét diplomájára kiváló minősítést kapott. Időközben, hogy megkapja az oklevelét, angolból és németből is nyelvvizsgát szerzett.

Horváthné Kocsis Henrietta körül most minden kerek
Fotó: Szendi Péter

A mesterképzésen információmenedzsment szakirányt választott – akkor már évek óta az említett kertészet csapatát erősítette, és éppen integrált vállalatirányítási rendszert készültek bevezetni, azért. A kertészetben még 2010-ben kezdett: asszisztensként két órában, ahol a gyermekkori barátnőjének férje a tulajdonos, Kovács András. A kertészetben a frissen vásárolt számlázóprogramot, készletnyilvántartó rendszerüket segített beüzemelni. Projektmunkára érkezett tehát, de egyre több feladatot bíztak rá. Egy év múlva már széles rálátása volt a cégre. Akkoriban még 10 fő alatti létszámmal, mikrovállalkozásként működtek, most közel harminc főt foglalkoztatnak.

Szombathelyen kívül Sopronban is van árudájuk, a szombathelyi faiskola háromszorosára nőtt, az áruda infrastrukturálisan kiépült. A tulajdonosnak rengeteg terve volt, és Heni jó társnak bizonyult ezek megvalósításában. Azt mondja, sokat köszönhet neki: soha nem éreztette vele a főnök-beosztott viszonyt, egyenrangú partnerként kezelte, hagyta érvényesülni, megvalósíthatta a fejlesztési javaslatait. A marketingben, a pénzügyekben, a PR-tevékenységben is kérte Heni segítségét. A weboldallal és a webshoppal kapcsolatos feladatokat is rábízta.

Bevezették a viszonteladói értékesítést, a növénykölcsönzési szolgáltatást, a hírlevélküldő rendszert. Heni fektette le a cégben a belső szabályzatokat. Az új, adminisztrációban dolgozó kollégák betanítása is az ő feladata. Tulajdonképpen a meglévő működésnek adtak keretet, hogy minden a szabályok szerint működjön, mondja. A kertészet mostanra egyre inkább önjáró, Henrietta felmentést kért és kapott a napi operatív munka egy része alól 2020 januárjától, a stratégiai munkában azonban továbbra is aktív és jelenleg is egy nagy fejlesztési projekten dolgoznak az ügyvezetővel.

2018 óta pénzügyi területen, az OTP Pénzügyi Pont Zrt.-nél, az OTP partneri hálózatban kezdett el dolgozni másodállásban. Kijárta a szamárlétrát, megismerte a pénzügyi termékeket. Másfél hónap múltán megürült egy értékesítési vezető helye, ő kapta meg. Tavaly október óta területi értékesítési vezető. Mint mondja, kihívást látott abban, hogy újraépítse a csoportot. Az optimizmusát átvitte a kollégákra, elkezdett bővülni a létszámuk.

Minden bank felé elvárás, hogy „zölden” működjön (papírmentes ügyintézés, online szerződések stb.) Az OTP Pénzügyi Pont Zrt. stratégiai partnerségi viszonyt létesített egy napelemekkel foglalkozó céggel (EU-Solar Zrt.) A környezetbarát technológia, a jövőbemutató gondolkodás követendő értékek Henrietta számára is, és mivel a több lábon állás volt a célja, elkezdett értékesítőként dolgozni náluk. Miután megkapta az OTP Pénzügyi Pont Zrt.-nél a területi vezetői állást, tavaly ősszel megyei szintű feladattal kereste meg az EU Solar régióigazgatója.

A Faanyagtudomány és Technológiák Doktori Iskolát hobbiból csinálja a Soproni Egyetemen. A faipari karon üzleti kommunikációt tanít gazdasági informatikusoknak. Tavaly a vállalati gazdaságtan oktatását és a mérnöki üzletkötés tárgyakat bízták rá.

Vannak napok, amikor találkozik mindegyik foglalkozása. Egy „laza” csütörtökön 8-tól ¾ 10-ig a soproni kertészetben kezd, átbeszéli a kollégákkal az aktuális dolgokat. 10-től fél 12-ig tanít, utána a soproni ingatlanpont-irodában értekezletet, megbeszélést és/vagy toborzóinterjút tart, és olykor az EU-Solaros értekezletet is ott bonyolítja – jó szervezéssel mindez belefér egy napba.

És belefér az önkéntes munka is három éve. Egy barátnője hívására ismerte meg a Zonta Club Szombathely tevékenységét, és csatlakozott hozzájuk.

Magát úgy ítéli meg Heni: nem elég tudatos a pályája alakításában. Mindig többre vágyik, nem tud hátradőlni, ami nem azt jelenti, hogy boldogtalan, vagy elégedetlen, inkább, hogy van még benne energia, nem használta ki az agyi kapacitása lehetőségeit, az erőforrásait. Feladatorientált, nem a pénz motiválja elsősorban. Bár előfordult, hogy a család anyagi biztonsága miatt vállalt több feladatot. A férje mindig támogatta: ha van ereje, csinálja, mondta. A gyerekeivel minőségi idő töltésére törekedett, hogy mindig legyen idő megbeszélni a dolgokat.

Most összességében minden kerek: a saját vállalkozás lehet a távolabbi jövő, de pillanatnyilag jól érzi magát a bőrében minden szempontból, annak ellenére, hogy egyik munkaköre sem statikus, sőt, a változás az állandó mindháromban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában