Szívügyük az iskola

2020.02.12. 07:00

Megszűnhet az alsó tagozat Vassurányban, összefogtak érte

Összefogtak a szülők, a tanárok és az önkormányzat: még csak barátkozni sem akarnak a gondolattal, hogy az idei tanévben fogadja utoljára a diákokat a vassurányi iskola. Felmerült ugyanis, hogy az alacsony gyereklétszám miatt ősztől nem lesz tanítás a településen.

Tóth Kata

Vassurány iskolabezárás, ut, Vassurány,20200211, Vas Népe / Unger Tamás

Fotó: Unger Tamás

A Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola egyik telephelyeként a vassurányi kastélyban alsó tagozat működik, jelenleg kevesebb mint tíz gyerekkel. A kis létszámú osztályokban gyermekközpontú oktatás zajlik, családias, szeretetteljes a légkör, van idő és lehetőség tehetséggondozásra és felzárkóztatásra is, a patinás kastélyépület nagy tereivel, parkjával, a patakkal és a tóval minden gyerek és szülő álma,– úgy tűnik, mégsem választják elegen az intézményt helyben és a környező településekről. Toborzásba kezdtek a szülők, a hétfői képviselő-testületi ülésen is napirenden volt az iskola ügye, merthogy az alacsony tanulólétszámot nem indokolja a településen élő 6-10 éves korú gyermekek száma és a születésszám.

Tegnap a helyszínen szülőkkel találkoztunk, megkérdeztük Forrai Dániel polgármestert és a két tanítót, Janzsóné Máté Ágotát és Kiss Anettet. Cseh Erzsébet a harmadikos Bendegúz édesanyja, ők Söptéről hordják a fiukat naponta Vassurányba: – Kalandos úton kerültünk ide, és statisztikailag, mivel Bendegúz sajátos nevelési igényű, és az SNI-s gyerekek „duplán számítanak”, két fővel vagyunk jelen az osztályban. Több iskolából eltanácsoltak minket, nem tudtak több gyereket integrálni. Bendegúz a tanító nénik és a környezet miatt itt végre otthonra talált, kisimult, nagyobb a tanulási vágya és jobban teljesít.

 

Cseh Erzsébet maga is pedagógus, azt mondja, hivatalos információ eddig nem érkezett az iskola lehetséges bezárásáról. A tanítók decemberben már megszólították az idén tankötelessé váló gyerekek szüleit, jövő héten a Szombathelyi Tankerületi Központ tart tájékoztatót az ügyben – együttműködőnek tűnnek – azt kíváncsian várják. Szülőtársaival együtt mindent megtesznek, hogy elkerüljék a legrosszabb forgatókönyvet. Egyikük, Juhász Gábor a második osztályos kislánya, Róza miatt aggódik. Nyolc éve költöztek Vassurányba, eleve úgy választottak települést és házat, hogy óvoda, iskola és vasútállomás-megállóhely is legyen a közelben.

A szeretetteljes, családias közegben ki tudnak bontakozni

Mivel kislánya az ideje nagy részét az iskolában tölti, fontosnak tartja, hogy gyerekközpontú és családias hangulatú suliba járjon. Örül, hogy Róza kis létszámú, összevont osztályban tanulhat, aminek csak az előnyét tapasztalja. Büszkeséggel tölti el, hogy gyermeke értő olvasás tanulmányi versenyen és mesemondó versenyen is első helyezést ért el, ezzel is védve az iskola becsületét. Két évig megtapasztalhatták, milyen egy falusi iskolába, kis létszámú osztályba járatni a gyermeküket, milyen jó a közösség. Azt, hogy szeretetteljes, családias közegben töltik a gyerekek a mindennapjaikat, ki tudnak bontakozni. Forrai Dániel polgármester azt mondja, először a máig élő tévhitet kell eloszlatni, hogy az iskola fenntartása költséges a falunak – a fenntartó ugyanis a Szombathelyi Tankerületi Központ. A másik nehézség az, hogy a felső tagozat megszűnése után a szülők kényszerűen szombathelyi, esetleg büki, csepregi iskolába íratták a gyerekeket, és viszik utánuk a kisebb gyerekeket is. Hétfőn a testületi ülésen elfogadták a polgármester által kidolgozott koncepciót az iskolával kapcsolatban: ez négy évre összesen 100 ezer forint támogatást ígér azoknak a családoknak, akik ide íratják be a gyermeküket. A falubusszal egy-egy kisdiák iskolába szállítását is meg lehetne oldani a környékbeli településekről, jegyezte meg a polgármester.

A szülők bíznak a tanárokban

Forrai Dániel a napokban találkozik a vasasszonyfai, a salköveskúti és a söptei polgármesterrel is – ugyancsak az iskola jövőjével kapcsolatban. A szülők pedig végigjárták a környékbeli óvodákat, szóban, plakátokon, a közösségi oldalon keresztül is próbálnak gyerekeket toborozni. És bíznak a tanító nénikben, akik 23 éve dolgoznak együtt, „kitalálják egymás gondolatát, szívügyük a gyermek és az iskola”. Janzsóné Máté Ágota 39 éve kezdett az intézményben, de már óvodába, iskolába is oda járt, ott csinálta a tanítói gyakorlatát és a gyerekei is ott végeztek – erős az érzelmi kötődése.

Amikor odakerült, még Vasasszonyfa, Salköveskút, Söpte és Vassurány gyerekei töltötték meg az osztálytermeket. Megélte az egyre csökkenő létszámmal kezdődő tanéveket, 2005-ben a felső tagozat megszűnését és azt is, hogy 2007ben a Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola egyik telephelye lettek. Tizenöt éve a kolléganőjével vállvetve „viszik” az alsó tagozatot a készségtárgyakat öszszevonva, a matematikát és a magyart csoportbontásban tanítják. – A nagyok segítik a kicsiket, a kicsik hallják, hogy mit tanulnak a nagyok. Biztonságban érzik magukat és őszinték lehetnek – mondja.

Nagyszerű kolléganőt kapott Kiss Anettel, akihez a 2., 3. osztályosok tartoznak – németet, matematikát, magyart, technikát, testnevelést tanít – és akinek lett volna már alkalma munkahelyet váltani, de soha nem merült fel benne. Természetesen a Szombathelyi Tankerületi Központnak is feltettük kérdéseinket a témával kapcsolatban, amint válaszolnak, visszatérünk az iskolakérdésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában