Nemescsóban gyűjtik a régi falusi élet kellékeit, a legrégebbiek a 19. századból valók

Az egyik helyiségben a paraszti kultúra emlékeit halmozták fel, a másik az „úri szoba”, ahol a falusi társadalom felsőbb, előkelő rétegének életmódjáról kaphatunk képet, porcelánbili van a faragott ágy alatt. Az udvaron „lábas szín” készül az összegyűjtött mezőgazdasági eszközöknek, ekének, boronának.

– Húsz éve gyűjtöm a tárgyi emlékeket, amióta pedig a Tézsula Hagyományőrző Egyesület megalakult, a tagok is segítenek ebben. Három éve hoztuk létre ezt a tárlatot a tíz éve bezárt iskolaépületben. Nagy rajtunk a teher, mit adunk át a következő nemzedéknek – mondja Mayer Tiborné Irénke, az egyesület vezetője.

– Nem csak a faluból szereztünk tárgyakat, de hoztak a térségből is, Kőszeg-hegyaljáról, a Gyöngyös mentéről is. Most Szombathelyről kaptunk, az egyik középiskolából, mert egy nemescsói hölgy odajár, és értesült arról, hogy „lesöprik a padlást”. Mondta, hogy a szomszéd asszonya éppen ilyen tárgyakat gyűjt, ezért én is elmehettem körülnézni. Nekem egy padlástúra jobb, mint a Kanári-szigetek. Kaptunk tilolót, amivel régen a kendert és a lent törték, fésülték a felesleges rostoktól, nagy kópicokat, amit eleink gabonatárolásra használtak, bölcsőt, támlás konyhai széket, szekérkerekeket, kenyérsütő lapátot és kuruglát, amivel a parazsat húzták ki a kemencéből. Nagyon örülünk ezeknek a daraboknak.

Körülnézünk a kiállítótérben, kuriózumokra vadászva, a legrégebbi tárgyak a 19. századból valók. Vannak hímzett monogramos textilneműk, amiket a falusi lányok varrtak, mikor férjhez mentek, vászon asztalterítők, ágyneműhuzatok, zsebkendők, egy-egy hajdani garnitúra egy-egy darabja. Az 1800-as évekből való a fonott babakocsi. Vannak 1866-os rézkarcok, korabeli szentképek. 1896-os a bárcakönyv, ami nem az, amire gondolunk, nem útszéli lány egészségügyi könyve volt, hanem a kocsmáros írta fel ebben a hiteltartozást.

Irénkétől megtudjuk, hogy a téeszekben még az 1970-es években is használták ezt a kifejezést: bárcakönyvnek hívták azt a naplót is, amiben feljegyezték a takarmány mozgását, ha például két mázsa gabonát kivittek, vagy ötöt behoztak. Látunk utazóládát, katonaládákat, második világháborús szánkót, amivel sebesülteket szállítottak. A regrutás szalagok és régi ruhák a 20. század elejéről származnak, van százesztendős gyerekszemüveg. A régi szekrényekben régi öltözékek, alsóneműk is találhatók: rózsaszín pamutgatya mellett csipkés szélű, oldalt megköthető, alul nyitott vászonbugyogó is van, a hozzávaló vászon inget „ümög”-nek hívták. A kapca vagy tekerő nem annyira régi darab, Irénke szerint Nemescsóban még az 1980-as években is használták. A kapcához parget anyagot vettek, vagy levágtak az elhasználódott szoknyából egy darabot.

A lyukas bakancsnak is van története. A szegények mezítláb szántottak, a módosabbak cipőben, de ha kilyukadt, akkor sem dobták el, hanem feltették a padlásra, mert egy másik cipőhöz foltnak valót még ki lehetett venni belőle. Ez negyven évig volt egy padláson, mikor aztán begyűjtötték, és kiállítási tárgy lett belőle.

A kiállítás bejelentkezéssel tekinthető meg, a kapura kiírtak két telefonszámot, a nevezett hölgyeknél van a kulcs.