Bőven van tennivaló az év elején is

2020.02.16. 15:30

Nincs holtszezon a vasi horgászvizek partján sem

A szövetség munkatársai az önkéntesek segítségével teszik rendbe a horgászvizek környékét. A bozótirtás és a telepített létesítmények védelme mellett, a hódokkal is meg kell küzdeni.

Vas Népe

Lelkes csapat tette rendbe a csánigi tó környékét

Fotó: VN/Kádi Attila

A megnövekedett kormorán jelenlét, illetve az állami horgászjegyek értékesítésének lebonyolítása is adott feladatot a horgászszövetség munkatársainak, jegyértékesítőinek az elmúlt időszakban. Összességében kijelenthető, egy nagyon jó januári évkezdésen vagyunk túl, köszönhetően a kiváló munkát végző kollégáimnak és egyesületi ügyintézőknek.

Az elmúlt hónapban 2843 horgász újította meg állami jegyét, ami az előző év ugyanezen időszakhoz viszonyítva több mint tíz százalékos emelkedést jelent – hangsúlyozta Puskás Norbert ügyvezető elnök, aki a szövetség téli időszakban elvégzett és tervezett munkáiról beszélt.

A folyóvizek mentén januárban sem pihentek a megrögzött pergető-horgászok, a csuka fogásának ívása miatti időszakos tilalmáig többen látogatták az ígéretes szakaszokat, de nincs holtszezon a horgászvizek partján sem. Ugyan a téli, jelentősebb nádvágásokra kizárólag a tavak befagyása esetén kerülhet sor, a halőrök és önkéntes segítőik az állóvizek befagyásától függetlenül figyelemmel kísérik a horgászvizek állapotát, felmérve a vízparti növényzet és az asztalok, padok, horgászállások, szalonnasütők állapotát.

Lelkes csapat tette rendbe a csánigi tó környékét
Fotó: VN/Kádi Attila

Lelkes horgászok és a szövetség dolgozóinak munkája nyomán az elmúlt időszakban a Gersekaráti Sárvíz-tó, a Magyarszecsődi kavicsbánya-tó, az Abért II. tó, a Kerkaszentkirályi Kerka-holtág, a Merseváti tőzegbánya-tó közvetlen vízpartján történt meg a sarjak visszavágása, a horgászatot akadályozó, vagy letörött ágak levágása, illetve a berendezések szükséges javítása.

Az elmúlt hétvégén Konyher Tivadar halászati őr és Kádi Attila, valamint Tóth János répcelaki egyesületi vezetők irányításával a Csánigi tavon volt egy sikeres társadalmi munka. Az önkéntes bozótvágás és tisztítás célja a tó körüli horgászhelyek és környezetének rendezése volt.

Februárban a Vasvári és Püspökmolnári tavak téli karbantartása van még betervezve, sőt a szövetség a lukácsházi Gyöngyös-szakasz menti Sebes-pisztráng tanösvény karbantartását is szeretné megvalósítani, a Herman Ottó iskola erdész és vadgazdálkodási technikus tanulóinak segítségével, akik a szakmai gyakorlatukat töltenék el itt.

Az állóvizek partján az ültetett faállomány védelme is külön feladatot jelent, különösen, hogy az eurázsiai hód látványos és súlyos kártétele ellen jelenleg csak a fák egyedi dróthálós borítása ad megnyugtató védelmet, bár az élelmes és „szorgalmas” rágcsáló így is képes jelentős kárt okozni a fákban. A vasi folyóvizek mellett szép számmal látható hódrágta fák lassan a tavak mellett sem számítanak ritkaságnak, azonban a látogatottabb horgászvizek partján a pótlás költségei mellett a balesetveszélyt is csökkenteni szeretnék. – A vizeink megőrzése és vízpartjaink karbantartása érdekében végzett munka során külön köszönetünket fejezzük ki az illetékes természetvédelmi és vízügyi kezelőknek, hatóságoknak, és valamennyi önkéntes segítőnknek, valamint önkormányzati dolgozónak – hangsúlyozta az ügyvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában