oktatás

2020.02.09. 07:00

Növekedtek az ösztöndíjak – Tanulmányi eredmény vagy rászorultság alapján kaphatják meg a diákok

Február 1-jétől 30 százalékos emelkedéssel 166 ezer forint a hallgatói normatíva összege. A felsőoktatási ösztöndíjakra fordítható keret ezzel bő két év alatt összesen 40 százalékkal bővült, tájékoztatta az MTI-t az Innovációs és Technológiai Miniszté­rium (ITM) kommunikációs főosztálya.

Lakosi Gabriella

Az öröm nemcsak a sikeres felvételinek szólhat, hanem a növekvő juttatásoknak is Fotó: Shutterstock

A hallgatói normatíva emelése miatt a szociális és tanulmányi ösztöndíjak is fokozatosan növekednek. Az egy főre számított hallgatói támogatás összege két lépcsőben nőtt: 2018. szeptember 1-jétől 119 ezer forintról 128 520 forintra, idén február 1-jétől pedig további csaknem 30 százalékkal, 166 ezer forintra emelkedett. Így összesen 40 százalékkal bővült a felsőoktatási ösztöndíjakra fordítható keret, amelyre a kormány 2020-ban 3,5 milliárd forint többletforrást fordít. A hallgatók 17 különböző, az oktatási intézmények és az állam által nyújtott tanulmányi vagy rászorultsági ösztöndíjat vehetnek igénybe.

A 2019–2020-as tanévben is több mint ezer hallgató kap nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat. Ebben az elismerésben a kiemelkedő tanulmányi eredményű, tudományos diák­köri munkában, szakmai téren, szakkollégiumi képzési programhoz kapcsolódóan kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatók részesülhetnek.

Az öröm nemcsak a sikeres felvételinek szólhat, hanem a növekvő juttatásoknak is Fotó: Shutterstock

A Kle­bels­berg képzési ösztöndíj a jövő pedagógusait támogatja, az egészségügybe készülők a Michalicza-ösztöndíjat és az egészségügyi alapképzések ösztöndíját pályázhatják meg, a Makovecz hallgatói ösztöndíjprogram célja pedig a magyar–magyar cserekapcsolatok erősítése. A fiataloknak a hazai felsőoktatási ösztöndíjak mellett lehetőségük van külföldi részképzésen vagy szakmai gyakorlaton is részt venni. A mobilitási ösztöndíjak fő célja, hogy oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését támogassák egy másik országbeli felsőoktatási intézményben.

Akik a továbbtanulás mellett döntenek, még két hétig, február 15-ig adhatják be jelentkezésüket a szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre. A felvételi eljárásról minden hasznos információ megtalálható a folyamatosan frissülő www.felvi.hu honlapon. Jelentkezni kizárólag az E-felvételi rendszerén keresztül lehet. A felsőoktatásba történő jelentkezés online felülete a jelentkezési határidőig folyamatosan a jelentkezők rendelkezésére áll. A rendszerben az adatok elmenthetők, így nem szükséges egyszerre minden információt megadni, mert az űrlapok kitöltése bármikor folytatható.

A kormány stratégiai célja, hogy a magyar fiatalok az elméleti és a gyakorlati tudást megfelelő arányban ötvöző, versenyképes ismeretekre tegyenek szert. A színvonalas képzések a fiatalok egyéni sikerei mellett megalapozzák a magyar gazdaság teljesítményének további javulását is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában