elte sek

2020.02.21. 07:00

Ronan Gargan ír nagykövet látogatott el a szombathelyi egyetemre

Ronan Gargan ír nagykövet látogatott tegnap az ELTE Savaria Egyetemi Központjába, ahol az angol szakos hallgatóknak tartott előadást az Írországot érintő aktuális kérdésekről.

Tersztyánszky Krisztina

Ronan Gargan ír nagykövet az ELTE SEK vendége volt Fotó: UT

Fotó: © Unger Tamás

A diplomatát a szervező nevében Horváthné dr. Molnár Katalin, az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ Angol Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője köszöntötte. A tavalyi év decembere óta hivatalban levő Ronan Gargan Írország a változó Európában című előadását magyar nyelvű köszöntéssel kezdte, majd megkérdezte a hallgatóságot, mi jut eszükbe Írországról. Miután a diákok a táncot és a Guinness sört említették, megerősítette, hogy ezek valóban jelentős, nemzetközi szinten is ismert jellegzetességei hazájának. Ezeknél is büszkébbek azonban irodalmi értékeikre. Közülük is kiemelte James Joyce-ot, akinek munkássága – elsősorban Ulysses című regénye – fontos kapocs Írország és Szombathely között, mivel a regény főhőse, Leopold Bloom a történet szerint Szombathelyen született. Ezért ebbe a városba különösen szívesen jön – hangsúlyozta.

Ronan Gargan ír nagykövet az ELTE SEK vendége volt Fotó: UT

A továbbiakban érdekes adatokkal hozta közelebb Írországot. Elmondta például, hogy ott gyártják a forgalomban levő kontaktlencsék ötven százalékát, valamint az összes Viagra tablettát. Az ország gazdasága dinamikusan fejlődik, nyitott a világ felé, a lakosság túlnyomó része nagyra értékeli az uniós tagsággal járó előnyöket. Az egyik legfőbb kihívás ma a brexit. Az Egyesült Királyság kiválása az Európai Unióból azt eredményezte, hogy most a független Írország és a UK részét alkotó Észak-Írország közötti ötszáz kilométeres határszakasz európai uniós határ lett. Az ír kormány azon dolgozik, hogy az ír szigetet megóvja a brexit káros hatásaitól. Hogy ez a határ a továbbiakban se válassza ketté radikálisan az ír népet, s hogy észak és dél, valamint Írország és az Egyesült Királyság vonatkozásában is minél több területen fennmaradjon az együttműködés.

A nagykövet szombathelyi programja részeként a júniusi Bloomsday szervezésével kapcsolatos tárgyalásokat is folytatott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában