Vasi krónikások versengtek Szombathelyen

A „Falusi krónika” programra vers- és mesemondók, modern kori históriások érkeztek helyi irodalommal, élőszóban hagyományozott helytörténettel. Az amatőr művészeti és értéktáras közösségek képviselőit Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága igazgatója és Török Károlyné, a Szakmai Mintaprogram Központ vezetője köszöntötte.

Tizennégy település krónikása mutatkozott be, köztük Csehimindszentről Horváth Barnabásné (az Asszonykórus és a Hagyományőrző Pöttyös Gyermekcsoport vezetője), aki azzal vezette be a mondandóját, hogy „minden időszaknak megvolt az egészséges, tisztességes hagyománya, ami belőlünk fakadt. A munkavégzés volt az érték, amivel másoknak valamit adni tudtunk.” A régi szokásokat idézte, így azt az apróságot is, hogy ha leesett egy falat kenyér, felvették, megpuszilták, megtörölték, úgy ették meg. Tudták, hogy egy egész család, egy közösség dolgozott azért a gabonáért, a lisztért, amiből a kenyeret sütötték.

Nagy Tiborné Gellérfi Zsuzsanna Olaszfáról (a helyi értéktáras közösség képviseletében) a saját és édesapja verseit mondta, valamint Móra Magdáét, akit könyvtárosként fedezett fel az Olaszfai nyár című vers keletkezésének körülményeit nyomozva. Amikor a verset megtalálta, kérdezgetni kezdte a falubelieket, hogy került a faluba Móra Ferenc író testvérének leánya, és kiderült, hogy a három gyermekkel fiatalon özvegységre jutott asszonyt az akkori plébános hívta meg, Olaszfán töltötte az időt nyaranta.

Markó Jánosné (az Ikervári Batthyány Lajos Művelődési Ház és Könyvtár Nyugdíjas Klubjából) Ikervár eredetmondáját hozta, amit Koszorús Ödön gyűjtött és jegyzett le a néhai Regina néni elmondása alapján, aki az öregapjától hallotta, az meg a kántortanítótól. Az iker királyfiaknak egyforma kardja, buzogánya volt, egy időben született lovakat kaptak, és amikor felnőttek a Rába által kettéosztott területen építettek nekik várat, a folyó két partján.

Horváth Balázs, a Bérbaltaváriak Szülőfalujukért Egyesület képviseletében a celli búcsúról hozott egy balladát, amely arról szólt, hogy hiába tépték ki a zarándok asszony szívét útközben, csodálatos módon mégis eljutott Máriához.

Ódor Ferenc (Nárai Dalkör) a „dobzosok” történetét hozta Szily püspök idejéből, a délutánon többször fellépett a szombathelyi Devecsery László vezette Kalliopé Színházi Társulás és Olvashow-kör. A Napsugár Közhasznú Egyesületből Szilassy Réka jött egy Weöres-verssel. Árva Antalné (Őszirózsa Nyugdíjas Klub) a hídvégi Foki csárda regéjét, Gergyéné Szakály Georgina (Nagy Gáspár Művelődési Központ) a vasvári rétes legendáját mesélte. Németh Noémi, a Vasegerszeg Község Értéktári közössége képviseletében a faluja történetét mondta el Kulcsár László költeményével, Jakab Diána (Olaszfai Közösségi Színtér) olyan verset mondott, amit egy vak hölgy írt, aki sosem járt ezen a vasi településen, de elképzeli, milyen ott az élet, a barátnője, Beke Éva elbeszélései alapján. Lekics Lénától (Nagytilaji értéktári közösség) a bérbaltavári és a tilaji pap esetét hallottuk, Nagyné Márffy Gyöngyitől (Összefogás Andrásfáért Egyesület) Savanyú Jóska történetét.

A nagyrákosi Baksa Eszter, az Őrség nagy mesemondója hét faluból hozott pajzán meséket, ő lett a találkozón a „Kiváló krónikás”, aki képviseli Vas megyét 2020. április 25-én a Kárpát-medencei Kulturális Találkozón, a lakiteleki gálán.

A zsűri értékelésekor Rozmán László a „kimondott szó méltóságát” emelte ki, Török Gábor nyugalmazott főiskolai docens pedig azt, hogy „a mű mindig kifejez téged”. A vasi kultúra történetében az első ilyen találkozó volt, és ünnep lett, ahol – Weöres Sándor gondolatával élve – minden szereplő „kifakasztja lelkének kincsét, egybe-vegyül valahány, egymást békésen dúsítva, emelve, ahogy kell!”