Az Örömódával párhuzamot

2020.03.12. 07:00

A megye általános iskolásai számára rendeztek zenei műveltségi versenyt

Szombathely Megyei Zenei Műveltségi Versenyt rendeztek Ludwig van Beethoven címmel a zeneszerző születésének 250. évfordulója alkalmából a Neumann János Általános Iskolában kedden.

Merklin Tímea

A sárvári Triumvirátus nevű csapat harmadik helyezett lett Fotó: Horváth Balázs

A verseny fő szervezőjétől, Gulyásné Németh Esztertől megtudtuk, hogy a feladatokat úgy állították össze, hogy a zenetörténeti kérdéseken túl általános műveltségi elemeket is bevontak, más tantárgyak érintésével, mert Beethoven életútjának, műveinek bővebb megismerése mellett a komplex személyiségfejlesztés, tehetséggondozás a céljuk. Nagy hangsúlyt fektettek az Örömóda magyarországi vonatkozásaira – a gyerekek előzetesen kiküldött információ alapján készülhettek –, párhuzamot vontak Kisfaludy Sándor Szüretelő énekével. Az iskolai válogatókról a Neumann-iskolában tartott döntőbe hét csapat jutott be: Szombathely, Gógánfa, Sárvár, Felsőcsatár és Celldömölk képviseletében. A versenyt az általános tantervű és az emelt óraszámú képzésben tanuló diákok számára hirdették meg, a csapatok tagjai lehettek azonos vagy különböző évfolyam tanulói is az 5–8. osztályból. Különlegesség volt, hogy Beethoven A mormotás fiú dala című dallamára új szöveget kellett írni, és azt elő is kellett adni. A szervező elmondta, hogy a komplex feladatok alkalmasak arra, hogy fejlesszék az együttműködő képességet, az esztétikai-művészeti tudatosságot és kifejezőképességet, erősítsék a vállalkozói kompetenciát.

A sárvári Triumvirátus nevű csapat harmadik helyezett lett
Fotó: Horváth Balázs

Első helyezést ért el a Gógánfai Fekete István Általános Iskola csapata: Dömötör Patrícia, Minorics Míra, Hasprai Martin; felkészítő: Asbóthné Körmendi Erzsébet. Második helyezett lett holtversenyben a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola: Andor Flóra, Éder Korina Mária, Taschler Marcell; felkészítő: Lászlóné Jusits Anna; és a Celldömölki Városi Általános Iskola csapata: Szalay Borbála, Vajda Flóra, Badics Zsófia; felkészítő: Hegedüs Erzsébet. Harmadik lett a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola csapata: Hujber Fanni, Széll-Szabó Lili, Tátrai Dániel, felkészítő tanár: Csőszné Bolfert Enikő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában