Önkéntesek készítettek ingyen szájmaszkokat két vasi faluban

2020.03.31. 07:00

A varrásban Foki Veronika is fontos szerepet kapott

Közös maszkkészítésre invitálták a varrni tudó hölgyeket Mező Gáborné, Sorokpolány, és a fia, Mező Gábor, Sorkikápolna polgármestere, hogy védjék a falvak lakóit, elsősorban az időseket.

Vas Népe

A Madách Színház színművésze szülőfalujában segít

Fotó: VN/Foki Gábor

A polgármesterek szerezték be a szükséges alapanyagokat, majd egy önkéntes csapat önerőből, ingyen felajánlás útján négy nap leforgása alatt 439 maszkot készített – mindenki a munkája mellett –, fertőtlenítették, egyesével becsomagolták, és a hétvégén ki is szállították a hatvan év felettieknek, valamint a rokkantnyugdíjasoknak. A kiosztásban a polgármesterek segítségére voltak a helyi önkormányzatok képviselői.

A koronavírus miatt Budapestről hazaérkezett Foki Veronika színművésznő, a budapesti Madách Színház művésze szülőfaluját, Sorkikápolnát segítve szintén bekapcsolódott a maszkkészítésbe.

A Madách Színház színművésze szülőfalujában segít
Fotó: VN/Foki Gábor

Amint mondta, március 11-én jött haza, akkor azt hitte, csak hétvégére. De úgy döntött, hogy itthon biztonságosabb és kellemesebb is átvészelni ezeket az időket. Mivel semmilyen színházi munkát nem tud végezni, egyértelmű volt, hogy segít a falunak. Édesanyja, Fokiné Rácz Ilona, a Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola volt igazgatónője mindenben segítségére volt.

A varrástudással segítette az önkormányzatot Magyar Tiborné, Kopcsándiné Dadai Éva és Némethné Palányi Zita, kiegészítő tevékenységekkel Németh Józsefné Jutka és Tóth Kálmánné. A kialakult helyzetben, a sorokpolányi Bóbita óvoda dolgozói is közreműködtek a gyártásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában