Így készítsünk házilag maszkot!

A többször hordhatók minden használat után forró vasalóval kiválóan fertőtleníthetők

Lakosi Gabriella

Munkában a Család és Karrier Pont Kőszeg önkéntes csoportja

Fotó: VN/Kőszegi önkormányzat

Ahogy a közösségi oldalakon terjedő mondás is tartja: „az én maszkom téged véd, a tiéd pedig engem”. Ennek jegyében otthon is készíthetünk ilyen darabokat, akár néhány perc alatt is. Incédi-Pál Kata a kőszegi gondozási központnak varr önkéntesekkel közösen több ezer légzésvédőt. Ő egy darabot már három perc alatt elkészít, egy óra alatt pedig bőven meglehet a tíz bárkinek.

Persze nem kell tömeggyártásban gondolkodni, és varrógépre sincs feltétlenül szükség. Ha egy eldobható maszkot szeretnénk, elég, ha harmonikaszerűen összehajtunk egy konyhai papírtörlőt, a két szélére pedig – még hajtogatott állapotban – valamilyen gumit kapcsozunk.

Ha ennél tartósabbat szeretnénk készíteni, szükségünk lesz valamilyen ruhaanyagra, és rugalmas csíkokra (melltartópánt, kalapgumi, bugyigumi, bármi jó lehet). Ezután el kell döntenünk, hány réteggel szeretnénk dolgozni. A több nem mindig jobb, a túl sok anyag nehézzé teszi a légzést.

Munkában a Család és Karrier Pont Kőszeg önkéntes csoportja
Fotó: VN/Kőszegi önkormányzat

Ha ezzel megvagyunk, vágjunk ki az anyagból egy 17x20 centiméteres téglalapot. Ha több réteggel dolgozunk, tegyük egymásra a lapokat. Ha vastag vászont választottunk, be sem kell szegni az alapokat, akkor sem foszlik. Ezután a téglalapok hosszabbik oldalán alul és felül is hajtsunk be egy-egy centit. Ebbe a résbe tehetünk például drótot is, hogy jobban az arcunkra illeszkedjen majd az anyag. A behajtást langyos vasalóval vasaljuk át.

Vágjunk ki egy 17x20 centis téglalapot. Középen csípjük be az anyagot, majd lapítsuk le
Fotó: Incédi-Pál Kata

Fordítsuk meg az anyagot, és a bal alsó fotón látható módon csípjük fel a közepét, hogy egy fordított T betűt formázzon. Majd ezt lapítsuk le úgy, hogy a T szárát ketté húzva simítjuk az asztalon lévő anyaghoz (így több réteg alakul ki). Menjünk át vasalóval ezen a részen is. Végül illesszük a két szélére a gumikat és varrjuk végig a rövidebb oldalakat.

Illesszünk gumikat a két szélére és varrjuk végig. El is készült a maszk
Fotó: Incédi-Pál Kata

El is készült a maszk, amit ha többször hordhatóra terveztünk, elég csak akkor mosni, ha koszos lesz, de minden használat után forró vasalóval kiválóan fertőtleníthetünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában