Leginkább az idősek szenvedik meg

2020.03.12. 20:00

Napokig nem lesz se fűtés, se meleg víz – A lakókat kérdeztük a kényelmetlenségről

Elektromos fűtőtesttel, légkondicionálóval, munkahelyen való fürdéssel készülnek a meleg víz és a fűtés hétfőn kezdődő hiányára az általunk megkérdezett lakók.

Budai Dávid

Farkas Ferenc nem tart a várható kényelmetlenségektől, fő, hogy megoldódjon a probléma

Fotó: Cseh Gábor

A ma kezdődött lehűlés az előrejelzések szerint kitart a jövő héten is, amikor 11–15 fokra lehet majd számítani, hétfőn hajnalban pedig még fagyhat is, márpedig több ezer embernek fűtés és meleg víz nélkül kell átvészelnie a hét első felét, az érintett bölcsődék és óvodák pedig erre az időszakra bezárnak.

Mint ismert, a Kodály Zoltán és a Váci Mihály utcát összekötő híd déli oldalán, a Perint-patak mellett kilyukadt távvezeték cseréjét hétfőn kezdik el, ezért reggel 6 órától a Rohonci utca, Perintparti sétány, Szűrcsapó utca, Bartók Béla körút, valamint az Ady tér és környékén lévő, távhőszolgáltatással ellátott épületekben, megközelítőleg 2100 lakásban és 70 közületben nem lesz szolgáltatás. Mivel a meghibásodás miatt olyan mértékű a vízvesztés, hogy az már a kazánház üzembiztonságát veszélyezteti, a cserével nem tudnak várni a fűtési szezon végéig.

Lakókat kérdeztünk arról, hogy mit szólnak a várható kényelmetlenséghez, és mivel készülnek a komfortcsökkenésre. Farkas Ferenc 1978 óta, a kezdetektől él abban a négyemeletes társasházban, amely a legközelebb van a meghibásodott vezetékhez. Ő a feleségével ki tudja váltani a fűtést elektromos fűtőtest segítségével, a fürdést meg megoldják majd a munkahelyükön, de ha kell, akkor a gáztűzhelyen is tudnak vizet melegíteni.

Farkas Ferenc nem tart a várható kényelmetlenségektől, fő, hogy megoldódjon a probléma
Fotó: Cseh Gábor

– A lényeg, hogy oldódjon meg a probléma, azt pedig be kell látni, hogy mindez ezzel jár – fogalmazott. Szerinte a várható kényelmetlenségek nem okoznak majd különösebb gondot, kibírható lesz ez a pár nap, főleg úgy, hogy ők reggel mennek, este jönnek, inkább ott lehet probléma, ahol gyerek van, vagy ahol idősek élnek, akik egész nap otthon vannak. Ugyanezen a véleményen van Erdélyi Lajosné, a Rohonci úti egyik tízemeletes lakója is, aki maga is idős, és már 46 éve él ugyanabban a lakásban. Mint megtudtuk, ők a szerencsések közé tartoznak, mivel öt éve már, hogy van légkondicionálójuk, amivel nemcsak hűteni, de fűteni is tudnak.

– Megfőzök a hétvégén több napra előre, hogy ne kelljen sokat a konyhában lenni, mivel ott nem tudjuk megoldani, hogy meleg legyen, aztán csak elmúlik valahogy ez a pár nap, aki pedig nem tudja maga megoldani a fűtést, majd jobban felöltözik, mást nem tehet – mondta.

Erdélyi Lajosné elárulta azt is, a házban nagyon sok az idős ember, akik szerinte biztosan fázni fognak, mivel tapasztalata szerint a lakások gyorsan kihűlnek, ha pár napig nincsen fűtés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában