Igazgatót választottak

2020.03.09. 14:00

Papp Bálint az Európai Területi Társulás élére került

Domonkosfán ülésezett a MURABA Európai Területi Társulás (ETT) közgyűlése, amelyen megvitatták, majd elfogadták a társulás tavalyi beszámolóját, valamint 2020-as szakmai tervét és költségvetését. Az ülésen Papp Bálintot választották a MURABA ETT új igazgatójának.

Horog László

Fotó: VN/HRL

A magyar–szlovén területi társulás legutóbbi ülésén személyi kérdésről is döntöttek: Dancsecs Réka, az eddigi igazgató édesanyai örömök elé néz, így az igazgatói feladatok ellátásával Papp Bálintot bízták meg. A tisztséget március 1-jétől tölti be.

– Hat esztendeje dolgozom a szentgotthárdi önkormányzat stratégiai és fejlesztési ügyintézőjeként – mondta Papp Bálint, akit jövőbeni terveiről faggatunk. – Eddigi munkáim során lehetőségem volt tapasztalatot szerezni a település- és térségfejlesztés területén egyaránt, illetve megismerni a régió adottságait, erősségeit és fejlesztendő irányvonalait.

Sikeresen zárult tavaly az Édes utcák projektjük
Fotó: VN ARCHÍV/ Szendi Péter

Az igazgató elmondta, jól ismeri a szlovén–magyar együttműködésben rejlő lehetőségeket, mivel korábban menedzselt több olyan Interreg projektet, amely szlovén–magyar kooperációban valósult meg. A szentgotthárdi önkormányzatnál betöltött munkája során közreműködött, illetve közreműködik a határon átnyúló kezdeményezésekkel (SI-HU, AT-HU projektek, MURABA ETT, NUTS III, stb.) kapcsolatos feladatok előkészítésében és végrehajtásában.

A fiatalok helyben tartását szeretnék továbbra is elősegíteni

– Első diplomámat a nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként szereztem, ahol diplomadolgozatom a Határmenti együttműködések problematikája a szlovén–magyar együttműködések tükrében címet viselte – folytatta az igazgató, aki hozzátette: – Az akkori külső konzulensem és segítőm Hirnök József volt, a Magyarországi Szlovének Szövetségének korábbi elnöke, jelenlegi alelnöke. Papp Bálint azt is elárulta, a témában több kutatása és publikációja is megjelent. A Rába-vidéki szlovénséget érintő tanulmánya, a Területi alapon szerveződő közösségek a Rába-vidéken címmel pedig néhány hónapon belül fog megjelenni. Hangsúlyozta még: a társulás az elmúlt három esztendőben hozzájárult az identitástudat megőrzéséhez, elősegítette a határ mindkét oldalán szereplő turisztikai közösségek gazdasági együttműködését.

Fotó: VN/HRL

Az igazgató a jövőről szólva megemlítette: szeretnék elősegíteni a fi atalok helyben tartását, és tovább keresik a pályázati lehetőségeket a kétoldalú

kulturális és turisztikai fejlesztésekhez. Az idén a társulás egyik célja a határ két oldalán működő ifjúsági és idősügyi szereplők összekötése, a közös kihívások, lehetőségek feltárása, és olyan programok kidolgozása, amelyekkel több lehetőség nyílik számukra a határtérségben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában