összefogás

2020.03.30. 07:00

Szentgotthárd és Lendva együttműködik a szépkorúakért

A két város által behatárolt régió időseire fókuszál az a két és fél éves határon átnyúló program, ami március elején indult el a Muraba Európai Térségi Társulás, valamint két-két magyar és szlovén partner közreműködésével.

Tersztyánszky Krisztina

A szentgotthárdi gondozóközpont vezetője, Fábián Béláné. Most itt is az óvatosság az első

Fotó: Szendi Péter

Az együttműködők egy határon átnyúló idősbarát régió fejlesztését tűzték ki célul maguk elé Szentgotthárd és Lendva idősekkel foglalkozó intézményeinek szorosabb együttműködésével. A kezdeményezést az indokolja, hogy a határtérségben a társadalmi és gazdasági környezettől való elszigetelődés még inkább fenyegeti a nyugdíjas korosztályt, mint más országrészekben.

- Szeretnénk, ha az idős korosztály még aktívabban bekapcsolódna a társadalmi rendezvényekbe, az emberek tudatosabban figyelnének az egészségükre – tudtuk meg Papp Bálinttól, a Muraba ETT igazgatójától. – Hozzáteszem, hogy Szentgotthárdon jelenleg is aktív a szépkorú élet, mi a meglévő helyzetet szeretnénk még jobbá tenni, és ebben természetesen számítunk az itt már meglévő közösségekre.

A szentgotthárdi gondozóközpont vezetője, Fábián Béláné. Most itt is az óvatosság az első
Fotó: Szendi Péter

A jelenlegi helyzetben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy a járványügyi korlátozások nem hátráltatják-e az együttműködés kiépülését. Papp Bálint azonban optimista, hiszen a program aktív része csak hónapokkal később kezdődik majd. Az első időszak a helyzetfelmérésé, a stratégia kidolgozásáé, ami jórészt elektronikus úton is megoldható. A két központi városban és azok környékén feltérképezik a prevenciós tevékenység és az időskorúak aktivitásának jelenlegi állapotát, számba veszik a szóba jöhető önkéntes segítők körét.

Az Interreg határon Átnyúló Együttműködési program által 288 ezer euróval támogatott fejlesztés nagyon sokféle tevékenységet foglal magában. A terveknek része idősek számára szervezett szabadegyetem csakúgy, mint egy olyan képzéssorozat, melynek során épp a szépkorúak adják át tudásukat a fiataloknak. Más programok az érettebb korosztály jó fizikai és mentális állapotának megőrzését, illetve a prevenciót célozzák. Fontos feladat a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás meghonosítása Lendván, az Idősebb Polgárok Otthonában, amiben a szentgotthárdi Városi Gondozási Központ 13 éves tapasztalatával nyújt segítséget. A két időseket ellátó intézmény mellett magyar részről a Rendelőintézet Szentgotthárd, szlovén részről pedig a 2. számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola vesz részt az együttműködésben, melynek elnevezése Motivage.

Papp Bálint azt is elmondta, hogy valamennyi konzultáció és program tolmácsolással, szlovén és magyar nyelven zajlik majd egyidejűleg. Természetesen a fejlesztések – bár a határ menti régióban történnek – nem csak a kisebbségi népcsoportokra vonatkoznak, hanem minden itt élő embernek szeretnének jobb feltételeket teremteni arra, hogy aktívan, tartalmasan töltsék idős éveiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában